Parov Stelar az electro swing koronázatlan királya, aki nem sűrűn fordul meg mifelénk bandájával, de annál több a rajongója Erdélyben is. Aki pedig még nem ismerné, az gyorsan-gyorsan keressen rá a zenei platformokon, és azonnal rá fog jönni, hogy a koncertjük igen különleges élménynek, hatalmas bulinak ígérkezik – írják az Egyfeszt szervezői kedvcsináló közleményükben.
A Tankcsapdát pedig nem kell bemutatni senkinek. Az Egyfeszt szerkezete ezután sem változik, augusztus 1–4. között Gyergyószentmiklós számos pontján szól majd a zene. Fellép például a Mobilmánia Vikidál Gyulával, a Folkudvarban a Tarló Zenekar húzza a talpalávalót, Lóci is játszik a közönségnek, de itt lesz a Kollár-Klemencz Kamarazenekar és az Elefánt is.
Kassay Péter főszervező rámutatott,
az Egyfeszt már megszokott és megkedvelt tematikus udvaraiban a művészetek széles spektrumát igyekeznek átfogni és megmutatni.
Érdemes naponta lesni az Egyfeszt közösségi felületeit, hiszen sorra jelennek meg az újabb és újabb fellépőnevek: zenészek, képzőművészek, költők, színházi társulatok, produkciók kínálatai. Úgy, ahogy egy összművészeti fesztiválhoz illik.
És míg kevés név ismert, érdemes gyorsan rácsapni a még kedvezményes elővételi fesztiválbérletekre, hiszen szépen fogynak, és gyorsan fogynak a napok is, amíg még kedvezményesen kaphatók – írják a szervezők.