Elveszítheti működési engedélyét két Hargita megyei idősotthon – derül ki a Hargita Megyei Szociális Kifizetési és Felügyelőségi Ügynökség legfrissebb tevékenységi jelentéséből. Az intézmény munkatársai egy tematikus ellenőrzés során látogatták végig a megyében működő idősotthonokat a múlt hónapban, és az ankét során kiderült, hogy
a gyergyószárhegyi Főnix Ház közösségi otthon, valamint a Székelyudvarhelyi Református Öregotthon nem rendelkezik tűzvédelmi engedéllyel. Ez a működési engedélyük visszavonásához vezethet
– áll a jelentésben.
Eredetileg év közepéig kellett volna teljesítsék a szociális intézmények a tűzoltóság által kiállítandó engedély megszerzésének feltételeit, de ezt a határidőt a szociális törvényben időközben meghosszabbították december 31-ig, így tehát addig kell megszerezze a tűzvédelmi engedélyt a két Hargita megyei idősotthon is – tájékoztatott Lukács Erzsébet, a Hargita Megyei Szociális Kifizetési és Felügyelőségi Ügynökség vezetője. Hangsúlyozta, hogy
ők csak a szükséges engedélyek meglétét ellenőrzik, az nem az ő hatáskörükbe tartozik, hogy az egyes engedélyek megszerzéséhez szükséges feltételek teljesítését vizsgálják.
A tűzvédelmi engedély megszerzéséhez szükséges feladatokkal már régóta foglalkoznak a két idősotthonban, főként a székelyudvarhelyiben, ám az nem új építésű ingatlan, ezért ütköznek nehézségekbe – magyarázta Lukács Erzsébet, hozzáfűzve azt is, hogy
a gyergyószárhegyi idősotthonban valószínűleg nem lesz gond e tekintetben, mert az új építésű ingatlan, így várhatóan megkapják év végéig a hiányzó engedélyt.
Amint azt a református öregotthon vezetője elmondta – folytatta Lukács Erzsébet –, gondot jelent számukra az is, hogy
nagyon drága az eljárás, az idősotthon működésének több havi költségét teszi ki a szükséges dokumentáció költsége.
Lévén, hogy nem állami fenntartású otthonokról van szó, a tűzvédelmi engedély megszerzéséhez szükséges minden költség az intézmény működtetőire hárul. Az is problémát jelent, hogy korábban részben már eleget tettek a követelmények egy részének, ám időközben megváltoztak a vonatkozó törvények és az azokban megszabott feltételek is – fűzte hozzá a székelyudvarhelyi idősotthon helyzetével kapcsolatban Lukács Erzsébet.
A jelentés prefektusi kollégiumi ülésen való bemutatása után megbeszélésre hívta Hargita megye prefektusa – tájékoztatott a szociális kifizetési és felügyelőségi ügynökség igazgatója, továbbá azt is elmondta, a hamarosan a székelyudvarhelyi otthon vezetőjével is találkozik. Petres Sándor prefektus egyébként a témában érintett többi döntéshozó intézmény képviselőivel közös egyeztetést tart a napokban, hogy megoldást találjanak a problémára.
– világított rá az országos helyzetre a megyei szociális kifizetési és felügyelőségi ügynökség vezetője. Lukács Erzsébet ugyanakkor azt is elmondta, hogy központi szinten az érintett minisztériumok között is egyeztetést terveznek, ugyanis
országszerte nagyon sok szociális intézményt be kell majd zárni év végén, ha addig nem enyhülnek a kritériumok.
Voltak más problémák is az év során
A Hargita Megyei Szociális Kifizetési és Felügyelőségi Ügynökség éves jelentéséből egyébként az is kiderül, hogy a tematikus ellenőrzések mellett panaszok nyomán is kezdeményeztek ankétokat. Egy alkalommal például
egy Etéd községben dolgozó otthoni beteggondozó tett panaszt azzal kapcsolatban, hogy alkalmazása óta nem kapott pihenőszabadságot, de az arra az időszakra járó juttatás kiutalása sem történt meg.
Az ügynökség kivizsgálása során kiderült, hogy
a községben foglalkoztatott 29 otthoni beteggondozó egyike sem kapott pihenőszabadságot az utóbbi években.
A törvénysértés miatt az ügynökségtől figyelmeztetést kapott a helyi polgármesteri hivatal, továbbá a megyei munkaügyi felügyelőséget is értesítette az ellenőrzés eredményéről a szociális kifizetési és felügyelőségi ügynökség, előbbi pedig szintén intézkedett az ügyben.
Az ellenőrzések során tapasztalt problémákat illetően Lukács Erzsébet elmondta, alapvetően nincsenek nagy gondok a megyében, amik vannak, azok orvosolhatók, a legnagyobb problémát most a két idősotthon helyzete jelenti, de más megyékhez képest még e tekintetben is jobb helyzetben van Hargita megye.