Kezdjük rögtön egy klisével: a sikerért meg kell dolgozni. Igaz ez az élet minden területére, így a politikára is. Magyarán: ha a kampány idején nem teszik oda a csontot a közéleti szerepvállalásra készülők, akkor hiába várják a sikert, nem fog jönni.
Csíkszeredában kétségtelenül élete nagy lehetőségét szalasztotta el az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) helyi szervezete, hiszen nem volt képes kihasználni a március óta tartó „újlendület-ellenes” hangulatot.
Mint ismert, az RMDSZ Csíkszeredai Városi Szervezetének elnöke, Korodi Attila március hetedikén bejelentette, idén nem fognak előválasztást tartani, hogy feleslegesen ne fárasszák a választókat. Csíkszereda polgármesterének érve felkérés volt Tőke Ervinéknek a táncra, az EMSZ városi elnöke és társai azonban hallani sem akartak erről. Hiába indult el Korodiékkal szemben a városban valami felfoghatatlan ellenérzés az előválasztás kihagyása miatt, az EMSZ ezt az RMDSZ belügyének tekintette, így egyetlen alakommal sem nyilvánult meg ebben az ügyben.
És ami még ennél is furcsább: a helyhatósági választási kampányban is úgy viselkedett az EMSZ, és annak Tőke személyében immáron polgármesterjelöltje, mintha púp lenne a hátára ez az egész négyhetes kampány.
Egy hónap alatt egyetlen kampányeseményt vagy sajtótájékoztatót sem tartottak. Helyesbítünk: volt ugyan egy kampányesemény, azt azonban Korodi Attila szervezte (sic), ő hívta meg rá Tőke Ervint is, hogy együtt buzdítsanak az európai parlamenti választásokon induló RMDSZ-es jelöltek megszavazására.
És miért gondoljuk azt, hogy nagy lehetőséget szalasztott el az EMSZ, vagyis sportnyelven fogalmazva megverette magát a helyi választáson? Azért, mert egy munkás kampánnyal (utcafórumokkal, sajtótájékoztatókkal, élő bejelentkezésekkel a közösségi oldalon – ezek egyikéhez sem kell pénz, mindössze keményen kell dolgozni) megduplázhatta volna a jelenlegi három mandátuma számát a városi képviselő-testületben, és
kemény tárgyalási alappal akár még egy alpolgármesteri székre is bejelentkezhetett volna.
Ezzel szemben a hármat sem tudta megtartani, egy tanácsosi mandátumot szégyenszemre kénytelen átadni az RMDSZ-nek.
Merthogy Korodi és csapata mindeközben nem volt rest: a kampány ideje alatt kétnaponta tartottak sajtótájékoztatót és szinte minden csíkszeredai háztartásba bekopogtak. Őket hidegen hagyta a közösségi médiában szembeömlő gyűlölet, ők tudták, hogy a kampányban kell megnyomni. Nekik lett igazuk.
Székelyudvarhelyen is tisztában volt az RMDSZ azzal, hogy „itt az idő, most vagy soha”. A városi RMDSZ már áprilisban olyan előválasztást hozott össze, amit tanítani kell (ötezer ember járult akkor az urnákhoz), akárcsak azt, ami utána jött. Gyakorlatilag úgy kampányolták végig az elmúlt egy hónapot, hogy kínosan vigyáztak arra, ne nagyon kerüljenek vitába Gálfi Árpáddal, Székelyudvarhely újrázni próbáló polgármesterével. Tudták, Gálfi egyetlen nagy előnye, hogy ő azt a kisembert játssza, akit mindenki bánt, így vele azonosulnak a választók.
Annak azonban mindannyian örültek, hogy az Erdély TV vitára hívta a székelyudvarhelyi polgármesterjelölteket, hiszen a szélesebb körű közönség előtt is kiderült: Székelyudvarhely második mandátumát taposó polgármesterének tényleg gondjai vannak a frissen eléje tett szövegek felolvasásával, illetve értelmezésével.
Ráadásul a Székelyudvarhelyi Városi RMDSZ is tisztában volt azzal (akárcsak a csíkszeredai), hogy nem elég csak a Facebookra korlátozni a kampányt, muszáj visszatérni az ajtótól ajtóig típusú módszerhez, hiszen a közvetlen találkozásnál még mindig nem találtak ki eredményesebbet.
Szakács-Paál István és a városi RMDSZ vasárnap túlnyerte magát: mindamellett, hogy a Szinuszként ismert jelölt megszerezte a szavazatok közel nyolcvan százalékát, a 19 tagú képviselő-testületbe is 16 RMDSZ-es jutott be (akárcsak Csíkszeredában), így a Szövetségnek nem kétharmada lesz, hanem egyenesen háromnegyede.
Az ilyen arányú győzelmeknél azonban tisztában kell lenni azzal is, hogy a polgárok nemcsak új polgármestert és testületet választottak, hanem – protestszavazatként – egyben le is váltották, búcsút intettek a réginek.
Gyergyószentmiklóson is búcsút intettek a jelenlegi polgármesternek – igaz, nem vasárnap, hanem már a tavaszi előválasztáson.
Igen ám, de nem kértek az előválasztáson nyertesből sem! És itt a csavar:
tavasszal Len Emil lazán elverte Csergő Tibort, most vasárnap pedig Len Emil ugyanolyan lazán kikapott Nagy Zoltántól.
Ez nem jelenthet mást, mint egy forgatókönyv-szerűséget arra, hogyan kell félretenni Csergőt. Az előválasztáson Len Emil 2042 szavazatot kapott, Csergő Tibor pedig 717-et; a vasárnapi választáson is összejött az RMDSZ-es jelöltnek, Len Emilnek a kétezer szavazat (2178), a független Nagy Zoltánra azonban 3537 voks érkezett, így négy év kihagyás után ismét ő fogja vezetni Gyergyószentmiklóst.
Az RMDSZ Gyergyószentmiklósi Városi Szervezete sem szakadt meg a munkától a kampányban, ezért merjük azt gyanítani, hogy Len Emilnek nem is hiányzott a polgármesterséggel járó cécó, ő továbbra is alpolgármesterként szeretné folytatni. Nagy Zoltán pedig majd függetlenként próbálja egyben tartani a jócskán „RMDSZ-esre váltó” képviselő-testületet.
És ha már a városi képviselő-testületeknél tartunk, térjünk át Marosvásárhelyre – ha valahol kihívás lesz egyben tartani a testületet, na az épp Vásárhely. Mindannyian hatalmas sikernek tartjuk Soós Zoltán diadalát, ez ugyanis megmutatta, hogy etnopolitizálással igenis meg lehet szerezni, és meg is lehet tartani egy olyan várost, ahol a magyarság már kisebbségben van. A függetlenként, ám RMDSZ-es támogatottsággal újrázó polgármester jót tett Marosvásárhelynek, például meg tudta akadályozni, hogy a választás napján ne ismétlődhessen meg az, ami az elmúlt kampányok délutánján, estéjén bevett szokás volt: ezúttal nem történt áramszünet este hatkor-hétkor azokon a lakótelepeken, ahol rosszul állt Dorin Floreával szemben a magyar jelölt. Triviális a példánk, ám higgyék el, ezeken a közönséges lépéseken is múlhat egy-egy polgármesteri szék.
Visszatérve vasárnapra,
Soós megnyerte ugyan a második mandátumát, a városi képviselő-testülete azonban a jelek szerint maga lesz a pokol.
Amíg négy éven át a 11 RMDSZ-es tanácsos mellett 4 liberális (PNL) és 2–2–2–2 PMP-s, Pro Romania-s, PSD-s és POL-os képviselővel kellett egyezkednie, ősztől olybá tűnik, hogy tízre csökken az RMDSZ-es képviselők száma, emellett hatra nő a Szociáldemokrata Párt tanácsosainak frakciója; mi több, lesz 3 liberális és két-két POL-os, illetve AUR-os képviselő (!) is a tanácsban.
Egyébként ugyanezzel a problémával kell szembenéznie Péter Ferencnek, Maros Megye Tanácsa újraválasztott RMDSZ-es elnökének is, hiszen neki mindössze egyharmados kisebbségben lévő RMDSZ-frakcióval kell vezetnie a megyei tanácsot. A Maros megyei önkormányzatot az RMDSZ (35,41%), a PSD (24,26%), a PNL (20,82%) és az AUR (8,41%) képviselői fogják alkotni – ezek továbbra sem végleges adatok.
Saját, azaz Kovászna Megye Tanácsának új összetételét nézve Tamás Sándor ötszörös megyeitanács-elnök nem tehet egyebet, mint küld a Maros megyei kollégájának egy támogató üzenetet („Hajrá, Feri!”), majd megpödri a bajuszát, és hátra dől, neki ugyanis nincs oka aggodalomra. A jelenlegi helyzet az, hogy az EMSZ és a Magyar Polgári Erő (MPE) képviselői nem fognak bejutni a háromszéki megyei önkormányzatba. Helyüket vélhetően egy RMDSZ-es és két PSD-s, illetve PNL-s képviselő fogja átvenni – az RMDSZ kétharmados többsége tehát megmarad.
Bíró Barna Botondnak sem kell átlapoznia a hatalmi játszmák tematikájú könyvek azon részeit, amelyek a pártokkal való egyeztetések mikéntjét taglalják.
Hargita Megye Tanácsának vadonatúj elnöke (ősztől) olyan képviselő-testülettel fog dolgozni, amelynek 75 százaléka RMDSZ-es.
Neki is adott azonban egy feladatot a sors: kezelnie kell azt a helyzetet, hogy ősztől már tényleg ő fogja vezetni a megyei tanácsot. Vigyáznia kell arra, hogy a látszat is ez legyen, ne csak a tényleges munka!
Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester továbbra is mutathatja az irányt székelyföldi kollégáinak azzal kapcsolatban, hogy hogyan kell igazi elkerülőutat vagy éppen jégpályát építeni. Neki, ötödik mandátumos elöljárónak olyan „problémával” kell szembesülnie, amire más azt mondaná: „na, halj te oda!”. Tudniillik előállt az a helyzet, hogy Sepsiszentgyörgy új képviselő-testületébe nem jutott be román párt.
„Nem örülök, hogy román párt nem jutott be a helyi tanácsba, nem tartom normálisnak azt, hogy egy több mint húszszázalékos közösség képviselet nélkül marad, de azt hiszem, ennek a tanulságait mi, magyarok is le kell vonjuk” – ezt nyilatkozta Antal Árpád hétfőn.
Amíg Antal Árpád „búslakodik”, addig Bokor Tibor azon morfondírozhat, hogy mi a fene történt a romániai magyar kis pártokkal, az EMSZ-szel és az MPE-vel. Kézdivásárhely harmadjára újrázó polgármestere azzal szembesült az elmúlt hetekben, hogy városában az EMSZ először egy olyan jelöltet indított, aki radioaktív sugárzástól féltette a helyi lakókat, majd pedig olyanra váltott, aki sokak szerint „román érdeket szolgál”. Ezt a gyanút az MPE is meglovagolta, így a két magyar kis párt addig kaszabolta egymást, amíg az RMDSZ polgármesterjelöltje és tanácsosi listája is elérte a hetven százalékot.
Körbejártuk Székelyföld nagyobb városait, illetve három megyei önkormányzatát. Végezetül ugorjunk át egy mondat erejéig Szászrégenbe, ahol Márk Endre bebizonyította, hogy élni tudott a négy évvel ezelőtt megelőlegezett bizalommal. Ő ugyanis olyan városban kapott újabb felhatalmazást, amelynek mindössze húsz százaléka vallotta magát magyar nemzetiségűnek a legutóbbi népszámláláson.
Márk Endre valamit nagyon jól csinál, hiszen a választás másnapján reggel közösségi oldalán ezren gratuláltak neki (többségében románok), további háromezren pedig küldtek neki egy lájkot vagy egy szívecskét.
