Újra néptáncosok „hada” árasztotta el Székelyudvarhely utcáit, akiknek több mint száz zenész biztosította a talpalávalót pénteken délután. Az idei tánczháztalálkozóra is Erdély legkülönfélébb szegleteiből érkeztek táncosok a székely anyavárosba, majd három különböző ponton gyülekeztek: a sportcsarnok előtt, a II. Rákóczi Ferenc utcai körforgalomnál, illetve a Bethlen Gábor utcai Szuper üzlet előtt.
Onnan haladtak muzsikálva és énekelve a városháza térre, ahol az udvarhelyszéki néptáncosok várták őket, majd együtt indultak el a városi parkba.
Tamás Vanda, a rendezvény egyik főszervezője elmondta, összesen 25 néptáncegyüttes lép holnap a színpadra, akik Erdély különböző régióit képviselik. Kiemelte, az esemény hatalmas élmény, melynek során minden korosztály képviseltetheti magát:
szülők és gyerekek együtt táncolhatnak, ezáltal generációkón ível át a népzene és néptánc szeretete.
Hangsúlyozta ugyanakkor azt is, ez a rendezvény nem csupán a néptáncos berkekben otthonosan mozgóknak szól, hiszen nagyon befogadó a közösség, így aki „csupán” szereti a népzenét és érdeklődik a néptánc iránt is szívesen látott vendég, hiszen
a résztvevők nyitottak rá, hogy minden látogatót befogadjanak köreikbe, megtanítsanak táncolni,
ezáltal is éltetve, népszerűsítve az általuk képviselt értékeket.