Maros megyében összesen 206 szociális szolgáltatást nyújtó szervezet fejti ki tevékenységét különböző területeken. A csütörtöki találkozón közülük mintegy nyolcvan szervezet képviselője volt jelen. A törvényhozó hatóságot Csép Éva Andrea, az RMDSZ szociális ügyekért felelős parlamenti képviselője, a parlament munkaügyi és szociális védelmi bizottságának alelnöke képviselte. De részt vettek a beszélgetésen a Maros megyei Szociális Kifizetési és Ellenőrző Ügynökség képviselői is, Cristian Răduț és Maier Nicușor Octavian, akik a szervezetek biztonságos működését ellenőrzik, biztosítva a szervezetek képviselőit arról, hogy az együttműködést tartják a legfontosabbnak. A Gyulafehérvári Caritas katolikus segélyszervezet székhelyén tartott találkozón jelen volt Nagy Zsigmond alprefektus is.
A szociális szolgáltatásokat szabályozó törvény módosítását az elmúlt évben történt marosbárdosi idősotthon-botrány indokolta, és nagyon rövid időn belül meg is szavazták az új, szigorúbb jogszabályt.
Csép Éva Andrea képviselő szerint a törvénymódosításra szükség is volt, hiszen az elmúlt időszakban több olyan eset is történt, amelyek veszélybe sodorták az ellátottak egészségét, biztonságát.
– fejtette ki a képviselő. Mint mondta, sok helyen nagyon szigorúvá vált a szabályozás.
Ilyen szigorítás például az, hogy a büntetések sokkal borsosabbak, és nem kell bejelenteni előzetesen azt, hogy ha az ellenőrző hatóság ellenőrzést folytat. Azon kívül pedig átláthatóvá kell tenni a szolgáltató tevékenységét, ami azt jelenti, hogy internetes felületen elérhető kell legyen az a típusú szolgáltatás, amelyet végez, kik azok a személyek, akik az otthonban vannak, és nem találunk padláson vagy akár az alagsorban ellátottakat – magyarázta Csép Éva Andrea.
Mint mondta,
az új törvény értelmében már nemcsak kihágásnak, hanem bűncselekménynek minősül például az, ha nem bejelentett személy tartózkodik az otthonban.
„Ezeket a szigorú büntetéseket pontosan amiatt vezettük be a törvénybe, hogy elriasszuk a csalásoktól, és hogy ne ismétlődhessenek meg azok a borzalmak, amelyek megtörténtek, mert elviselhetetlen és elfogadhatatlan az, hogy azokat a borzalmakat, amelyeket majdnem egy éve tapasztaltunk, és napvilágot láttak, megélje bármelyik család” – utalt Csép Éva Andrea az idősotthonban kirobbant tavalyi botrányra.
A friss jogszabály a szolgáltatások finanszírozási részére is kitér. Sok esetben a családok nem tudják állni ezeket a költségeket, hiszen például
egy idősotthonban élő személy, akinek nincs extra ellátásra szüksége, legalább négyezer lejbe kerül egy hónapban.
Ezt az összeget nem tudja kifizetni egy család. „Már elkezdődött az intézményből való kitagolása az ellátottaknak is, annak érdekében, hogy ötvennél több személy ne legyen egy intézményben, hiszen fontos, hogy integráljuk őket a családokba. Cél az, hogy az a személy, aki ellátásra szorul, próbáljon megmaradni minél tovább a családjában, ellenben adunk egy plusz segítséget, nappali foglalkoztató központot idős személyek számára. Azon dolgozunk, hogy minél kevesebb teher legyen az önkormányzatokon, hiszen az elöregedő falvakban kevesen vannak, akik hozzájárulnak a költségvetéshez, így sok esetben még azt is meggondolják, hogy a közvilágítást hogyan tudják kifizetni, nemhogy az idős személyek ellátását” – fejtette ki a politikus. Hozzátette, nagy előrelépés volt az, hogy finanszírozva vannak a bentlakó otthonok és az otthoni idősgondozás a központi költségvetésből, ami a Munkaügyi Minisztériumot jelenti.
Az új törvény kitér arra is, hogy büntetések esetén a jegyzőkönyv egy részét is nyilvánossá kell tenni a szolgáltatók honlapján. Az RMDSZ képviselője szerint vitatott kérdés még a személyes adatok jogvédelme miatt, hogy melyek azok az információk, amelyek kikerülhetnek, és melyek azok az, amelyeket az ellátottak biztonságáért nem lehet kiadni. Hozzátette, a módszertanon keresztül pontosítva lesznek ezek a részletek is.
Csép Éva Andrea úgy véli, Maros megyében olyan jó szociális szolgáltatási rendszer működik, amely sok megye számára példaértékű lehet.
– fejtette ki a politikus. Hozzátette, az átállás mindenkinek nehéz, de a hasonló találkozók által a szociális szféra szereplői válaszokat kaphatnak a mindennapi munkájukkal kapcsolatos kérdéseikre.