Az Erdélyi Mária Út Egyesület, a Marosvásárhelyi Erdélyi Kárpát-Egyesület és a Sóvidéki Egyesület június 8-án, szombaton immár kilencedik alkalommal szervezi meg a Szakrális Maratont.
Az esemény azzal a szándékkal jött létre 2016-ban, és szerveződött meg Erdély több pontján, hogy erősítse az elköteleződést az európai béke és a keresztény értékek mellett.
Idén Marosvásárhelyről és Korondról indulnak a vándorok, akik Mikházán, a ferences templomban találkoznak.
Marosvásárhelyről gyalogos és kerékpáros csoport indul szombaton. 7 és 8 óra között közös szentmisét tartanak a Keresztelő Szent János Plébániatemplomban, innen a gyalogos zarándoklatra jelentkezők busszal utaznak Jobbágyfalvára, majd onnan gyalogolnak Mikházára. A kerékpárosok a szentmise után indulnak a célponthoz, a mikházi ferences templomhoz.
Ajánlott felszerelés:
A szervezők az időjárás függvényében változtathatnak a programon.
Bővebb információ és bejelentkezés csütörtökön 14 óráig gyalogosok számára Szilágyi Eszternél (0749 071 453), kerékpárosoknak Gáspár Andrásnál (0744 620 370).
Korondról gyalog, kerékpárral és futva indulnak a jelentkezők a 42 kilométeres távra, szombaton 8 órakor. Csatlakozni lehet hozzájuk Parajdon, Szovátán és Nyárádremetén is. További tájékoztatás Moldován Lászlótól kérhető a 0721 931 760-as telefonszámon.