A magyar kormány 2010-ben nyilvánította a nemzeti összetartozás napjává június 4-ét, amelynek alkalmából Marosvásárhelyen is megemlékeznek minden évben a trianoni békeszerződés évfordulójára.
Az idei eseménynek is a Bolyai téri unitárius egyházközség adott otthont: először a tanácsteremben, telt ház előtt vetítették a Lélekben együtt című kisfilmet, ezt követően pedig a templom kertjében felállított Összetartozás Harangjánál folytatódott az ünnepélyes emlékezés.
Nagy László, unitárius lelkész arra az időkre emlékeztette az ünneplőket, amikor a Bolyai téri templomot körbeállták a csendőrök.
„És akkor is itt voltunk, és akkor is megálltunk éppen úgy, ahogy ma, mert úgy érezzük, hogy ha mást nem tehetünk, akkor legalább ennyivel tartozunk nemzetünknek.
– hangsúlyozta az unitárius lelkész. Azt is hozzátette, hogy a magyar nemzet – bármennyire is hatalmas nyomás van rajta – él és élni fog, mert
az Úristen olyan génekkel áldott meg minket, olyan élni akarással, hazaszeretettel, anyanyelv-szeretettel, hogy évszázadok múlva is, akár itt, akár a Kárpát-medencében, ezen a nyelven fogunk imádkozni, egymást biztatni és támogatni.
Perczel László konzul, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának képviselője is köszöntötte az egybegyűlteket, majd kiemelte, hogy a Kárpát-medencei magyarságnak, akár az anyaországban, akár itt, Marosvásárhelyen,
újra és újra emlékeztetnie kell magát, hogy valódi összefogásra van szükség.
A nemzeti összetartozás napja minden magyar érzelmű ember ünnepe. Ugyanakkor figyelmeztetés arra is, hogy az összetartozás érzése, vagyis összefogás nélkül nem beszélhetünk érdemben a magyarság jövőjéről – mondta el a csíkszeredai konzul.
Az azóta eltelt években szerintem mindannyian tapasztalhattuk, hogy ez a program sikeresen működik és a Kárpát-medencei magyar közösségek javát szolgálja” – tette hozzá Perczel László.
Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) országos elnöke külön üdvözölte az RMDSZ marosvásárhelyi szervezetének jelenlévő képviselőit, és mielőbbi felépülést kívánt a város polgármesterének, aki nemrég lábműtéten eset át, ezért nem lehetett jelen az ünnepségen.
Beszédében kitért arra, hogy alázatot, szolgálatkészséget és áldozatkészséget üzen a politikusoknak ez a nap.
Az egyetlen megoldás az az, hogy a közösséget vissza kell hozzuk a közügyekbe, és az előbb említett tulajdonságok nélkül ez nem lehetséges. Úgyhogy ezeket a tulajdonságokat, aki gyakorolja, az a közösség érdekében és a nemzet érdekében cselekszik” – mondta el Zakariás Zoltán.
Az ünnepségen József Attila, Nem, nem, soha! című versét Szőlősi-Pénzes Szilárd színművész adta elő, a Bernády György Kamarakórus pedig ünnepi dalokkal emlékezett Trianonra.
A beszédek után a politikai szervezetek, a csíkszeredai főkonzulátus és a Magyar Vitézi Rend képviselői is elhelyezték koszorúikat az Összetartozás Harangjánál, amelyet az elmúlt évben avattak fel az unitárius templomkertben.
Ehhez az 1697-ben öntött unitárius kis harangot használták fel, a lábánál pedig az elszakított területekről hozott köveket helyeznek el.
Az ünnepség a történelmi egyházak papjainak és lelkészeinek áldásával, majd a székely és a magyar himnuszok közös éneklésével zárult.