Mint mondta, az igazi munka csak most kezdődik: „kiemelt feladatunknak tekintjük, hogy a továbbiakban is együttműködjünk a lakókkal, gyakran fogunk konzultálni.” Kiemelte ugyanakkor, hogy
a lakossági fórumok révén ismerik a feladatokat, és nagyon várják, hogy elkezdhessék a munkát.
Mindemellett ígéretet tett arra, hogy minden székelyudvarhelyi ember polgármestere lesz, és végezetül köszönetet mondott vetélytársainak, hogy a választási kampányt korrekt módon vitték végig.
– fogalmazott, hozzátéve, bízik benne, hogy a város továbbra is számíthat a szakértelmükre és elkötelezettségükre.
Az újdonsült polgármester ugyanakkor azt is kiemelte, hogy a változást csak együtt tudják megvalósítani a lakókkal, hiszen csak együtt tudják a várost azzá tenni, aminek, amilyennek megálmodtak.