Létszámcsökkentési megoldás Hargita Megye Tanácsánál: vezérigazgatóságokból igazgatóságok lettek

Létszámcsökkentési megoldás Hargita Megye Tanácsánál: vezérigazgatóságokból igazgatóságok lettek

Hargita Megye Tanácsa apparátusának kerete a korábbi 241 állásról 219-re csökkent – tudtuk meg a megyei önkormányzattól. A kormány írta elő 10 százalékos létszámcsökkentést a közhivatalokban, a végrehajtási határidőt pedig június 30-ával szabta meg.

Hargita Megye Tanácsánál ezt az előírást úgy oldották meg, hogy nem kellett egy munkatársat sem elbocsássanak.

„Az álláskeret ugyan csökkent, de nem került sor elbocsátásra” – válaszolták a Székelyhon érdeklődésére. Hozzátették, amióta megjelent a jogszabály, megkeresték a legemberségesebb lehetőségeket a csökkentésre.

Gyakorlatban ez azt jelenti, hogy egy részüket kérésükre áthelyeztünk különféle megyei kormányzati hivatalokhoz, polgármesteri hivatalokhoz, akadt olyan is, akinek segítettünk felkészülni, hogy más intézményben vizsgázhasson egy állásra. Ugyanakkor több kolléga nyugdíjba vonult, és habár a törvény engedte volna, hogy maradjanak még dolgozni, megegyeztünk, hogy ezt most nem lehet, az így felszabadult állásokat pedig nem hirdettük újra”

– részletezték.

Fontos változások

Ezzel párhuzamosan a Hargita Megye Tanácsánál további fontos változtatásokat vezettek be:

a korábbi vezérigazgatói funkciók mindegyikét megszüntették, igazgatói funkciókká alakították át.

„Annak következményeként, hogy a vezérigazgatóságok igazgatóságokká alakultak, kisebb létszámmal és átszervezett munkakörrel működnek tovább” – jegyezték meg. Továbbá a jogi igazgatóságból jogi osztály lett, tudtuk meg. Ugyanakkor szintén változás, hogy

az irodavezetői állásokat is meg kellett szüntetni, illetve a vezetői funkciók számát is szigorúbban korlátozta a törvény.

„A korábbi 25 vezető tisztségből 6 megszűnt, ezek közül 3 betöltetlen tisztség volt, 3 pedig átalakult végrehajtói állássá. Ezzel együtt 3 irodát is felszámoltunk: az elemző irodát, a digitalizáció irodát és az elnöki ellenőrzési testületét (corp control)” – sorolták a szerkesztőségünknek küldött tájékoztatásban.

Az új szervezeti és működési szabályzatot egyébként a megyei önkormányzati képviselő-testület legutóbbi soros ülésén fogadták el.

A megyei önkormányzathoz tartozó alintézményeknél is előírás volt az állások keretének 10 százaléknyi csökkentése.

Ezekben az intézményekben összesen 14 állás szűnt meg, esetenként munkaviszony-átalakulást, illetve -módosulást, vagy teljes megszűnést is eredményezve”

– fogalmazott Hargita Megye Tanácsának sajtóosztálya.

Az alintézmények közé tartozik többek között a Hargita Megyei Kulturális Központ, a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont, a Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ, a Hargita Kiadó, a Hargita Népe Lapkiadó, a Vámszer Géza Népművészeti Iskola, a Kájoni János Megyei Könyvtár, a Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Vezérigazgatóság, a Hargita Megyei Nevelési és Tanácsadás Erőforrás Központja, Hargita Megye Tanácsának Hegyimentő Közszolgálata, a Hargita Megyei Személynyilvántartó Igazgatóság. Utóbbi két intézmény mentesült az átszervezés alól.

A Hargita Megye Tanácsától kapott válasz szerint – amely Borboly Csabának, az ősszel leköszönő tanácselnök e-mail-címéről érkezett –

az állásokat csökkenteni nem az önkormányzatoknál kellett volna, „hanem a rengeteg bürokráciát növelő, a saját fontosságuk alátámasztásával elfoglalt hivataloknál, ügynökségeknél és hatóságoknál”.

Mint fogalmaznak, így lehetett volna csökkenteni nemcsak a költségvetési kiadásokat, hanem a magánvállalatok, vállalkozók és az emberek adminisztratív költségeit is, jelentősen.

Egyre több a feladat, kevesebb az ember

Ferencz Angélát, Hargita Megyei Kulturális Központ vezetőjét is megkerestük, aki elmondta, hogy alintézményüknél nem kellett elbocsátaniuk senkit.

Nyugdíjba vonult egy kollégánk, ezt az adminisztrátori állást felszámoltuk, ezzel a törvénynek megfelelően csökkentettük az állások 10 százalékát”

– magyarázta. Hozzátette, ez az intézkedés viszont megnehezíti az intézmény munkáját, még annak ellenére is, hogy várhatóan ősztől elköltözik az intézményük a jelenlegi székhelyéről, mivel fel fogják újítani az ingatlant (a régi fogászat épületét), így nem kell majd az épületet ügykezelniük. Ezt leszámítva egyre nagyobb volumenű munkát végeznek.

Nem csökkenek a feladatok, egyre többet kell teljesítsenek az emberek, növekszik a teher, miközben ez nem mutatkozik meg a fizetésben”

– mutatott rá a visszásságra az igazgató. Az állások megszüntetésével, vagy az alkalmazások befagyasztásával egyre kevesebb alkalmazottal kell helytállniuk, miközben egyre több a rendezvény, egyre nagyobbak a kihívások. Jelenleg a kulturális központnál 11-en dolgoznak.

Elekes Zoltán, a Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Vezérigazgatóság részéről pedig arról beszélt, hogy nekik is strukturális átszervezést kellett végrehajtaniuk, azonban nem kellett elbocsátaniuk senkit.

Jelenleg 750 alkalmazottal dolgozunk, azonban még így is sok állásunk betöltetlen, hiány van a szakemberekből, többek között pszichológusokra, szociális munkásokra volna szükségünk”

– jegyezte meg. Hozzátette, így nemhogy leépítéseket végeznek, hanem éppen a kulcspozíciókba keresik az embereket.

Többnyire betöltetlen állásokat számoltak fel

A csíkszeredai önkormányzatnál ugyancsak nem volt szükség elbocsátásokra, átszervezéssel megoldották a helyzetet.

„Nem kellett senkit elbocsátanunk, mert olyan állásokat szüntettünk meg, amelyek nem voltak betöltve” – osztotta meg érdeklődésünkre Karda Róbert is, Csíkszentdomokos polgármestere. Mint magyarázta,

az önkormányzatnak kevesebb alkalmazottja van, mint amennyit a község számára jóváhagyott alkalmazotti keretszám megenged, így elég volt a 10 százalékos csökkentéshez két betöltetlen állás megszüntetése.

Szántó László, Csíkkozmás polgármestere elmondta, nem kellett elküldeni senkit az önkormányzattól, viszont

az adminisztratív és a pénzügyi osztályon számoltak fel posztokat, ami a későbbiekben hátrányosan érheti az önkormányzatot, hiszen egyre több a feladat.

Nem tudjuk, hogyan lesz – jegyezte meg. Jelenleg 27-en dolgoznak a csíkkozmási községházán.

Pálfalván viszont érvágás volt a községnek, hogy egy könyvtárosi állás megszűnt.

Please follow and like us:
Pin Share