Bemelegítettek a hétvégére, magas fordulatszámon pörög Erdély legnagyobb magyar fesztiválja

Bemelegítettek a hétvégére, magas fordulatszámon pörög Erdély legnagyobb magyar fesztiválja

Ahogy a felhők szétoszlottak, úgy kezdett gyülekezni a tömeg is a Vibe bejárata előtt csütörtök délután. Több ezren vonultak végig a Maros-part mentén, hogy hangos nevetéssel, énekszóval jelezzék: a fesztivál bizony elkezdődött. A Víkendtelep környéki parkolók hemzsegtek Maros, Hargita és Kovászna megyei jelzésű autóktól, de népes csapat érkezett Szilágy, Szatmár, Fehér, Kolozs megyékből is. Többen közülük sátrakkal, mások lakóautókkal érkeztek, de mindannyiukat egyetlen határozott szándék vezérelt, hogy jól érezzék magukat.

Nemcsak a közönség, hanem a zenei kínálat is változatos volt az első estén. A Mol színpadát Manuel avatta fel, a Petőfin a Slágerebbje és Sissi adta meg a csütörtöki alaphangulatot. Dzsúdló és a 4S Street fellépését a naplemente kísérte, ezután a fesztivál fényei a Mol színpad előtt gyülekező tömeget célozták meg: a ByeAlex és a Slepp a Széllel szemben című számukkal köszöntötte a közönséget. A Black Boxban megállás nélkül dübörgött a techno, az MVM Arénában kék-lila fények, titokzatos füst takarta azt a népes közönséget, aki Pixa fellépésére várt. A buli pedig nem állt le, míg a nap fel nem kelt, és míg a fiatalok energiája el nem fogyott.

Lendületesen indult a péntek

A borús kezdés után hét ágra sütött a nap péntek reggel, a Rádió GaGa műsorvezetői már a korai órákban köszöntötte hallgatókat a fesztivál helyszínéről. Akik pedig korán keltek, ajándékra leltek: délelőtt már pörgött a szerencsekerék a Székely Csürke és a GaGa meglepetéseiért, de megérkezett a beígért 360 fokos videósarok is. A kíváncsi fesztiválozók először próbálhatták ki magukat a Marso által támogatott Dumáld dubára magad! című játékban, de egészségkvízben is részt vehettek Gedeon Richter termékekért. Népszerű volt továbbá a Rapid Randi, ahol műsorvezetők és hallgatók kötetlenül beszélgettek egymással.

A déli órákban a Koliban is felpezsdült az élet, nem is akárhogy, Hevesi Krisztina előadása ugyanis a fiatalok számára kifejezetten fontos, de sokszor tabuként kezelt témáról, a szexuális életről és annak velejáróiról szólt. Fiúk-lányok, idősebbek és fiatalok egyaránt figyelemmel hallgatták, miként befolyásolja a felnőtt életet és párkapcsolati viselkedést a nemi élet, hogyan rombolható és építhető a nők és férfiak önbecsülése, miről szól az egyszerű biológia, és mennyire tudnak befolyásolni az érzelmek.

Közben pezsgett a Fashion Corner is, ahol egyedi ruhákat, kiegészítőket lehetett vásárolni, de sokan érdeklődtek a hennakészítő-műhely és a különböző szépségápolási trükkök és technikák iránt is. A zenerajongók is találkoztak a kedvenceikkel, az Ivan & The Parazol tagjaival Máthé Kincső, a Bagossy Borthers Company együttessel Horváth Gábor, a Rádió GaGa műsorvezetői beszélgettek.

Készülődnek az estére

A Mol főszínpadának mai fellépői, a Puzzls és a Dreamflow indították el a délutáni bulit, 20 órakor a Bagossy Brothers Company koncerten mozdulhat meg a közönség, 22.30-kor a BSW „robbantja fel” a színpadot. A Petőfi színpadon is változatos a kínálat, 19 órakor Ajsa Luna, 21.15-kor az Ivan & The Parazol lép fel, Curtis éjfél előtt kevéssel fog bemutatkozni a közönségnek.

Az elektronikus zene kedvelői is hangolódhatnak, az MVM Arénában 23:30-től Lofti Begi zenél, őt követi a híres Sigala éjjeli egy órakor. A Jägerland és a KMDSZ Black Box sátorban reggelig lehet ropni a táncot, egészen pontosan 7 óráig. Akik még több izgalomra vágynak, a Vibe Fesztivál adrenalin-vidámparkjának attrakciójára is befizethetnek, a gigantikus hintáról és az óriáskerékről tökéletes kilátás nyílik a több ezer embert befogadó fesztivál egész területére.

Please follow and like us:
Pin Share