Székely népviseletben a csíksomlyói nyereg

Székely népviseletben a csíksomlyói nyereg

A székelység hagyományőrző ünnepén a csíksomlyói nyeregben köszöntötte az egybegyűlteket Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere és Karda Róbert, Csíkszentdomokos polgármestere szombaton kora délután. A megnyitót a Szentegyházi Gyermekfilharmónia kórusa és zenekara kísérte.

Korodi Attila Sebő Ferencet idézve hangsúlyozta, „a hagyományok nem betegek, amiket ápolni kell”, a polgármester szerint sokkal inkább

felismerni és őrizni kell örökölt kincseinket.

A polgármester elismerően szólt Csíkszereda egykori városvezetéséről, akik a rendszerváltás után újjáélesztették az Ezer Székely Leány Napját, illetve köszöntötte Csíkszentdomokos községének képviseletét, akik idén jelképes házigazdái az eseménynek.

Karda Róbert csíkszentdomokosi polgármester egy személyes, meseszerű családi történettel köszöntötte az egybegyűlteket, amelynek tanulsága az volt, hogy a kemény munka meghozza a gyümölcsét. Reményei szerint az Ezer Székely Leány Napja annak a képviselője, hogy

vannak büszke székely leányok, akik egykor majd büszke székely anyákká válhatnak, megőrizve népünket.

A köszöntőket követte a mulatság, a délután folyamán néptánccsoportok előadásai lesznek láthatók, illetve közös táncra és játékra is hívják a jelenlévőket.

Please follow and like us:
Pin Share