„A magyar békeszerető nép. Békére, egyensúlyra és harmóniára törekszik, ezért »mindig a béke oldalán vagyunk, és sohasem a háború oldalán« – mondta el Orbán Viktor a találkozón.
– jelentette ki az MTI beszámolója szerint.
„A Magyarország szomszédságában zajló konfliktus esetében is nagyra értékeljük az Ön békekezdeményezését” – mondta Orbán Viktor, Hszi Csin-pingnek címezve szavait.
Felidézte, hogy a kínai elnök két hónapja Magyarországra látogatott. A kormányfő történelmi jelentőségűnek nevezte az akkori találkozót. Hozzátette:
komoly megállapodásokat kötöttek, de ami még fontosabb, több nemzedékre is megalapozták a két nép közötti barátságot, mert Hszi Csin-ping látogatása meggyőző és szívélyes volt, amely bizonyította a magyar embereknek Kína Magyarország iránti jóindulatát és tiszteletét.
„Több nemzedék is meg fog még élni abból a látogatásból, annak a látogatásnak az emlékéből, amit Ön tett Budapesten” – jelentette ki Orbán Viktor.
Megköszönte a kínai elnöknek, hogy emelték a két ország kapcsolatainak szintjét.
„Az eltelt két hónapban is folyamatosan dolgoztunk, hogy ezt a formát tartalommal töltsük meg” – mondta, megköszönve, hogy előrehaladást érhettek el a delegációik az együttműködésben.
Orbán Viktor gratulált Hszi Csin-pingnek Kína szilárdságához és stabilitásához, amelyet „ebben a viharos világpolitikában” az egész világ számára jelent.