A környezetvédelmi tárca vezetője a Prima TV műsorában nyilatkozott a romániai medvekérdésről, és az országban, elsősorban a Székelyföldön működő medvelesekre is kitért, ahol a turisták pénz ellenében láthatnak medvét. Hangsúlyozta:
ezeken a helyeken etetik a medvéket ahhoz, hogy újra és újra felbukkanjanak, és fennáll a veszély, hogy a turistaszezon lejártával a nagyvadak a településeken próbálnak élelemhez jutni.
„Ez is olyan kérdés, amellyel személyesen fogok foglalkozni. Az ilyen turizmus törvénytelen, és nem használ sem a medvének, sem a román államnak” – idézte a minisztert a hírportál.
Romániában elsősorban Székelyföldön, a többi között a Szent Anna-tó környékén működnek medvelesek, ahol főleg magyarországi turistáknak „mutogatják” a medvét. A turisták akár több órát tartózkodnak az erdőben kialakított zárt lesen, amíg előtte megjelennek az etetéssel odaszoktatott nagyvadak. A világhálón közzétett díjszabás szerint
a működtetők fejenként 20-30 eurót kérnek az „életre szóló élményért”, a leseket 600-900 euróért ki is lehet bérelni.
Mircea Fechet a Prima TV-nek nyilatkozva elmondta: az út szélén „kéregető” medvéket etető turistákat is bírságolni fogják, de előbb tájékoztatni kell őket erről, ezért a közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság (CNAIR) figyelmeztető táblákat helyez ki a turisztikai látványosságokhoz vezető utakon, melyeken a medveveszélyre és az etetésükért kiróható bírságra is rámutatnak. Aláhúzta:
az a medve, amelyet a gépkocsi ablakából pizzaszelettel etetnek, „halálra van ítélve”, mert nem fog többé az erdőben málnát vagy szedret keresni.
A romániai turistaösvények biztonságáról elmondta: a villanypásztor havasi juhkarám vagy gyümölcsös esetén hasznos, de a túraútvonalakat nem lehet bekeríteni, nem lehet az egész országot „karámmá alakítani”.
Mircea Fechet szerint a településekre bejáró medvék más térségbe telepítése nem hozott eredményt, miközben hosszadalmas és költséges eljárás. Aláhúzta: a parlament által jóváhagyott kvóta teljesítése – a több mint 400 barnamedve kilövése – gyéríteni fogja a problémákat okozó medvék számát, ennek hatásait év végén tételesen kielemzik.
– mondta a News.ro szerint a miniszter.