Segítők konferenciája a csíksomlyói Jakab Antal házban

Segítők konferenciája a csíksomlyói Jakab Antal házban

Orvosok, pszichológusok, mentálhigiénés szakemberek, lelkigondozók, papok, szociális munkások, egészségügyi asszisztensek, illetve ápolók jelentkezését várják a Segítők konferenciájára.

A rendezvény megnyitóját reggel 9 és 9.30 között tartják, beszédet mond Simó Irma, az Áradat Egyesület elnöke, Dudás Erika, a Kárpát-medencében működő magyar nyelvű Lelki Elsősegély Szolgálatok Szövetségének elnöke, illetve Sógor Enikő csíkszeredai alpolgármester.

9.30 és 10 óra között a Lelkigondozói szemléletmód a segítségben elnevezésű előadást tartja Szénégető István katolikus pap, majd 10 órai kezdettel a Krízis és trauma találkozása egy lélekben című előadást László Éva pszichológus.

11-kor folytatódik majd az előadások sorozata Az önismeret és szupervízió szerepe a segítő mentálhigiénés karbantartásában plenáris előadása Homa Ildkió klinikai pszichológus közreműködésével.

11.30 és 12 óra között a Lét nemLét határán nevet viselő foglalkozással folytatódik a programsorozat, ezt követően pedig 12 és 13 óra között A remény támogatása SOS helyzetekben című előadással. 14.30-tól 16 óráig kerekasztal beszélgetésre hívják az érdeklődőket.

A programpont a Krízisben mit tud nyújtani egy intézmény? elnevezést kapta. 16.15 és 17.45 között párhuzamos műhelyfoglalkozásokra számíthatnak a résztvevők, aminek mottója „Ki segít a segítőnek?”.

Az egész napos programokat egy közös reflexió és összegzés zárja majd.

Please follow and like us:
Pin Share