Szennylé embermagasságban – ki merészel odamenni?

Szennylé embermagasságban – ki merészel odamenni?

Augusztus végén hirdette meg a sepsiszentgyörgyi önkormányzat, hogy a költségek 75 százalékát, vagy lépcsőházanként legtöbb 15 ezer lejt megtérít azoknak a lakótársulásoknak, amelyek vállalkoznak arra, hogy a vízzel feltelt pincéket kitakarítják és felújítják. A többéves program keretében idén a város egymillió lejt szánt e célra, pályázni pedig október végéig lehet. Érdeklődő van – erősítették meg az önkormányzat lakóbizottsági kapcsolattartó irodájában. De tetten érhető a lakótársulási elnökök ódzkodása is.

Nem egyszerű szakcéget találni a feladatra

Számukra többek között az bizonyul akadálynak, hogy nem mindegyik lakóbizottságnak van bankszámlája, mert – különösen az egyetlen lépcsőházasoknak – nem érte meg azt fenntartani.

Az sem egyszerű feladat, hogy

olyan szakcéget találjanak, amely vállalkozik a sokszor embermagasságban szennyvízzel elárasztott pincékben szakszerűen felmérni az állapotokat

és megállapítani az ázás okát. Az illető szakértők is óvatosak, hiszen a pályázat utólagos elszámolású.

A lakótársulások számára az is rizikósnak tűnik, hogy szavatolják: a következő öt évben felújított állapotában megmarad a pince, hiszen amíg a lakók mentalitása nem változik, és

ételmaradékot, csontokat, nedves törlőket, rongyokat is lehúznak a vécén,

dugulást okozva, addig nem merik ezt vállalni. A pályázatban viszont leszögezik, amennyiben a munkálat utáni öt esztendőben újra feltelik a pince, a támogatást vissza kell fizetni az önkormányzatnak. Vannak ugyanis lakótársulások, amelyek már sok pénzt fektettek be ilyen céllal, és néhány hónap múltán újra szembesültek a problémával. A legérintettebbek a Váradi József utca őrkői részén lévő és a Csíki negyedi tömbházak, de vannak olyanok is, ahol a talajvíz gyűlt fel a pincékben.

A sepsiszentgyörgyi polgármesteri hivatal lakóbizottságokkal való kapcsolattartásért felelős irodájának munkatársa szerint a lakók a maguk során szintén nem túl együttműködők, hiszen

a földszinten élők kivételével nem igazán érdekeltek a probléma megoldásában,

ugyanis csak a földszinten lakókat érintik közvetlenül a dugulások, csőtörések következményei. „Törvény szerint azonban

a tetőtől a pincéig minden közös felületért mindenki felelősséggel tartozik, pénzügyileg is”

– közölte az illetékes iroda munkatársa.

Please follow and like us:
Pin Share