Kormányígéret van, pénz viszont még nincs a szeptemberi bérekre

Kormányígéret van, pénz viszont még nincs a szeptemberi bérekre

Akárcsak az elmúlt években, idén is pénzügyi gondok nehezítik a Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóság működését az utolsó negyedévben. Amint arról korábban írtunk, már az augusztusi béreket is nehezen tudták kiadni az intézménynél, ugyanis az éves költségvetésükből csak addig futotta a kiadásokra, és hasonló nehézségekkel küzdenek az ország más megyéiben is a szociális és gyermekvédelmi igazgatóságok is.

A szeptemberi bérekre – amelyeket alig több, mint egy hét múlva, október 10-én kellene utaljanak a szociális ellátórendszerben dolgozóknak – már nem maradt pénze az intézménynek. A kormánytól várnak pénzügyi segítséget.

Elő van készítve egy kormányhatározat-tervezet erről, csak nem tudjuk, hogy mikor fogadják el. Láttuk a tervezetet, reméljük, hogy a héten elfogadják”

– közölte érdeklődésünkre Elekes Zoltán, a Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóság vezetője.

Azért fontos, hogy a kabinet mielőbb megszavazza a határozat-tervezetet, mert ha elhúzódik a döntéshozatal, késni fognak a bérek a szociális ellátórendszerben, hiszen még az is több napba telik, amíg a pénz a központi költségvetésből eljut az igazgatósághoz – tudtuk meg az igazgatótól.

Abban bíznak, hogy ha nem érkezik majd meg időben a kormánypénz, a megyei tanácstól kapnak költségvetés-kiegészítést, hogy időben tudják kiutalni a szeptemberi fizetéseket.

A hiányt egyébként az államkasszából várt, a működési költségekre szánt összeg sem fedezné, a tervezet alapján Elekes Zoltán úgy véli, mintegy másfél hónapra lesz majd elegendő az állami költségvetés-kiegészítés.

Arra a kérdésre, hogy miként bírják a szociális ellátórendszerben dolgozó alkalmazottak az évente megismétlődő pénzügyi bizonytalanságot, az igazgatóság vezetője azt mondta, reméli, hogy a probléma nem gyűrűzik le nagyon az alkalmazottak szintjére.

Elég az, ha én mérgelődök. Nem szoktam azzal stresszelni az alkalmazottakat, hogy nem lesz pénz. Ha kérdezik, megmondom, tájékoztatom őket, de nem ez a fő téma. Végezzük a dolgunkat és mindenki abban reménykedik, hogy megoldódik a helyzet – eddig mindig megoldódott”

– fogalmazott az igazgató.

A Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóság közel hatvan épület – családi típusú elhelyezőközpontok, családon belüli erőszak áldozatai számára fenntartott védett lakóotthonok, fogyatékos személyeket ellátó felnőttotthonok, illetve megyeszerte több irodahelyiség – fenntartását kell biztosítsa, illetve finanszírozza azok működtetését, az otthonokban élők élelmezését, gondozását, továbbá a megyei szociális rendszerben dolgozó közel 800 alkalmazott bére is egy jelentős költségtétele az intézménynek.

Please follow and like us:
Pin Share