Bevált a módszer, amely az érettségire való felkészülésben segíti a végzősöket

Bevált a módszer, amely az érettségire való felkészülésben segíti a végzősöket

A Bolyai Farkas Elméleti Líceum az elmúlt tanévtől megkapta a kísérleti iskola címet, amelyet megpályáztak. Ez a program a tanügyminisztérium tanterv-decentralizációjának a része. Ez azt jelenti, hogy

az iskola maga dönthet arról, hogy diákjai hogyan tudnának a leghatékonyabban fejlődni.

A marosvásárhelyi Bolyaiban úgy döntöttek, hogy a végzős diákok csak azokra a tanórákra járjanak be az iskolába az utolsó hetekben, amelyekből érettségiznek.

Szinte mindenkinek előnyére vált

A 280 leérettségizett bolyais diáktól kérdőívben kérdezték meg az idei tanév elején, hogy milyen hatással volt a felkészülésükre az említett változtatás. A megkérdezettek hatvan-hetven százaléka válaszolt, és ezek közül csupán egy diák jelezte vissza azt, hogy neki nem segített.

99,9 százalékuk nagyon nagy segítségként élte meg a kísérleti jelleggel bevezetett változást

– tájékoztatott Hajdú Zoltán, a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Elméleti Líceum igazgatója.

„A 120 kolléga közül is csak kettő írta, hogy nem látta ennek előnyét, a többi nagy előrelépésként ítélte meg. Tehát a kérdőívekben adott válaszok és a tapasztalat alapján azt gondolom, ez nem csak kísérleti dolog kéne legyen, hanem kötelezővé kellene tenni mindenki számára. Volt olyan kérés is, hogy a nyolcadik osztályosoknál is be kéne vezetni, sőt, volt aki azt írta, hogy már a negyedik modulra is ki kéne terjeszteni ezt” – összegezte az iskolavezető.

A többi tantárgyat online vagy dolgozat révén

A pályázatot úgy írták meg, hogy a nem érettségi tantárgyat oktató tanár és az osztály közös döntése alapján lehetett szinkrontanítást választani, ami azt jelentette, hogy online rendszerben zajlott a tanítás ezekből a tantárgyakból, mint a járványidőszakban. Az aszinkron-módszer mellett is dönthettek, aminek a lényege az volt, hogy a tanár kiadott egy témát, amiről az ötödik modul ideje alatt dolgozatot kellett készítsenek a diákok. De ez esetben is volt egy fogadóóra, amelyen a tanár rendelkezésére állt, ha a tanulónak kérdései voltak a projekttel kapcsolatban.

A számok is bizonyítják

A diákok szubjektív megélése mellett az érettségi eredmények is alátámasztják, hogy előnyére vált a Bolyainak a változtatás, hiszen három százalékkal nőtt az iskola teljesítménye az érettségi vizsgán.

Itt van egy érdekes helyzet, mert 2022 előtt 99 százalékos volt az iskola teljesítménye az érettségin, a két iskola – a katolikus iskola és a Bolyai – összevonása következtében visszaestünk, tavaly 92 százalékosak, idén 95 százalékosak voltunk az érettségi átlag tekintetében. Ez is tükrözi, hogy pozitív hatással volt a módszer bevezetése a tizenkettedikesek teljesítményére

– fejtette ki Hajdú Zoltán.

Egész Maros megyében csak a Bolyai Farkas Elméleti Líceum kapta meg a kísérleti iskola címet. A minisztérium projektje nem azt jelenti, hogy előre meghatározott keretrendszer bevezetésére lehet pályázni, hanem bármilyen módszerrel pályázhatnak, amiről az adott iskolában úgy gondolják, hogy hozzájárul a diákok tanulmányi fejlődéséhez. A minisztériumban pedig elbírálják a tanintézet kérését, és eldöntik, hogy megadják annak a kísérleti iskola címet a következő négy évre, vagy sem.

Please follow and like us:
Pin Share