Zenés fotókiállítás nyílik Sepsiszentgyörgyön

Zenés fotókiállítás nyílik Sepsiszentgyörgyön

Demeter János második egyéni kiállítását a Vadon Egyesület hozza tető alá. A Székelyföldi Vadászati Közgyűjtemény kiállítótermében (Gróf Mikó Imre utca 11. szám), az ünnepélyes megnyitón Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke köszönti a résztvevőket, majd Szebeni Zsuzsanna, a Liszt Intézet sepsiszentgyörgyi képviseletének vezetője méltatja a kiállítást.

Ennek központi témája a barokk művészet és a természet közötti kapcsolat. A 16. század végétől a 18 század végéig tartó időszakra jellemző stílust ugyanis a gazdag díszítettség, a dinamikus formák és érzelmi túláradás jellemezte, amely Demeter János természetfotóiban is megjelenik.

Minden fotóhoz egy-egy barokk zenemű társul, így a látogatók a képeket a zenei aláfestéssel együtt élvezhetik.

Éppen ezért a látogatóknak azt javasolják, vigyenek magukkal okostelefont és fülhallgatót a teljes élmény érdekében.

Demeter János 1986-ban kezdett barátkozni a természetfotózással, amikor egyetemi tanulmányai befejeztének örömére édesanyjától egy akkor igencsak korszerűnek mondható Zenit fényképezőgépet kapott ajándékba, hozzá egy 300-as teleobjektívvel. Ezzel már komoly felvételeket lehetett készíteni, ám amint lapunknak elmondta, abban az időben a természetfotózás nem ment olyan zökkenőmentesen, mint manapság, és az erdőben uralkodó fényviszonyokhoz megfelelő filmet sem lehetett még beszerezni, a digitális technológiáról nem is beszélve, ezért a kezdeti lelkesedése egy idő után alábbhagyott.

Amikor 1998-ban államtitkárként Bukarestbe került, megismerkedett Vajda Ferenc Tulcea megyei RMDSZ-es képviselővel, aki maga is remek fotós lévén, ismét felélesztette benne a természet kínálta lehetőségek iránti érdeklődését. Elsősorban a Duna-deltába jártak fotózni, de máshol is nagy előszeretettel igyekezet lencsevégre kapni állatokat, madarakat.

Bukaresti időszaka két évig tartott, ám a természetfotózás iránti szenvedélye azóta csak fokozódott. Itthon, immáron Kovászna Megye Tanácsa elnökeként, szabadidejében többnyire csak ennek élt, főként Damokos Csaba „mentorálása” mellett, ő segítette a megfelelő fényképezőgép és egyéb kellékek megválasztásában is. Fotóklub-alapításban is szerepet vállalt, amely azóta évi rendszerességgel rukkol elő expókkal, külföldön is több ízben bemutatkoztak, ő maga azonban csak 2008-ban jelentkezett először egyéni kiállítással – a csütörtökön megnyíló lesz a második.

A Vadon Egyesület vezetőjeként elsősorban mások munkáinak promoválását tekintettem és tekintem feladatomnak. Saját fotóim közszemlére bocsátása helyett számomra sokkal tartósabb élmény lesben várakozni, és megörökíteni egy-egy páratlan mozzanatot

– nyilatkozta lapunknak.

Please follow and like us:
Pin Share