A hulladékgazdálkodásra vonatkozó törvény előírásainak a megsértése miatt 50 ezer lejre megbírságolt egy gyergyóalfalvi vállalkozást a Hargita Megyei Környezetőrség. A cég fém- és műanyaghulladék-eladással foglalkozik, a műanyagot beolvasztás után értékesítik újrahasznosítás céljából. Noha tevékenységének környezetvédelmi hozadéka van, működése már kevésbé tekinthető környezetkímélőnek, a megyei környezetvédelmi szakhatóság ellenőrzésének eredménye szerint.
Nem első alkalommal bírságolták meg a vállalkozást, korábban is kapott már büntetést
– tájékoztatott Balla Izabella, a Hargita Megyei Környezetőrség vezetője.
Ezúttal a hulladékértékesítéssel foglalkozó gazdasági egységnél végzett ellenőrzés során megállapították, hogy
a szolgáltató felhalmozta az értékesítésre váró hulladékokat és azokat nem megfelelően, zárt és betonozott felületen tárolta.
A hulladékgazdálkodásra vonatkozó 2021/92-es kormányrendelet értelmében a hulladékértékesítéssel foglalkozó szolgáltatóknak kötelességük elkerülni a hulladékok felhalmozását, és azokat erre kijelölt, zárt, betonozott felületen kell tárolniuk annak érdekében, hogy ne veszélyeztessék az emberi egészséget és ne ártsanak a környezetnek – áll a szakhatóság indoklásában. A pénzbírság mellett határidős feladatokat is kapott a vállalkozás.
Nem ez volt az egyetlen jelentős összegű környezetőrségi pénzbírság a gyergyói térségben az utóbbi időben.
Szeptember elején egy autóbontó vállalkozás kapott hasonló szankciót
a megyei környezetőrség és a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság által közösen végzet ellenőrzésen, Gyergyócsomafalván. A cég környezetvédelmi engedély hiányában végezte a forgalomból kiírt gépjárművek bontását. A biztosok ugyanakkor azt is megállapították, hogy
a vállalkozásnak egy korábbi ellenőrzés során már elő volt írva feladatként, hogy tevékenységét csak környezetvédelmi engedély beszerzése után folytathatja. Ám – mint kiderült – ezt nem tartotta be, ezért az is 50 ezer lejes pénzbírságot kapott.
A szóban forgó céget egyébként már harmadjára büntette meg a környezetőrség – tudtuk meg Balla Izabellától.
A szakhatóság – szintén a rendőrséggel közösen végzett ellenőrzése során – egy gyergyószentmiklósi fémhulladék-begyűjtő vállalkozásnál is rendellenességeket talált szeptember közepén.
Egyébként nem jellemző, hogy Gyergyószéken gyakoribbak lennének a környezetvédelmi kihágások, mint a megye más részein.
Balla Izabella az ezzel kapcsolatos kérdésünkre elmondta, egyszerűen úgy alakult, hogy a gyergyói térségben több ilyen ellenőrzést végeztek az utóbbi időben. A rendőrséggel közösen végzett ellenőrzéseik során nem is ők jelölték ki az ellenőrzési helyszíneket, hanem a rendőrség, egy országos ellenőrzési akció részeként – közölte a megyei környezetőrség vezetője.