Székelyföld-szerte megemlékeznek az aradi tizenhármakról

Székelyföld-szerte megemlékeznek az aradi tizenhármakról

Együtt gyújtják meg az emlékezés gyertyáit Csíkszeredában az aradi tizenhárom vértanú, illetve az első felelős magyar miniszterelnök Batthyány Lajos tiszteletére október 6-án, vasárnap. Ugyan a Vár téren egész nap lehetőség nyílik néma főhajtásra és gyertyagyújtásra, a rövid megemlékezést 19 órakor tartják a kihelyezett arcképcsarnok előtt.

Székelyudvarhelyen a Márton Áron téren 12 órakor kezdődik a megemlékezés, ahol bemutatják Kövecsi-Kovács Imre szobrászművész alkalmi installációját. A szervezők arra kérik az emlékezni érkezőket, egy-egy szál fehér virágot hozzanak magukkal.

Hőseink iránti tiszteletből és az összetartozás jegyében 18 órakor gyülekeznek Székelykeresztúron a Milleniumi emlékműnél, ahol koszorút helyeznek el, a Molnár István Múzeumnál tartják az ünnepi beszédet.

Szentegyházán az immár hagyományos Őszi Hadjárat részeként, pénteken, 17 órától emlékeznek meg a 13 aradi vértanúról a szentegyházasfali Szent András Plébániatemplom előtti téren. Az Őszi Hadjárat teljes hétvégi programja ide kattintva érhető el.

Gyergyószentmiklóson szintén egész nap lesz lehetőség gyertyagyújtásra a római katolikus temetőben kihelyezett arcképcsarnoknál, az ünnepi műsor pedig 12 órakor kezdődik a temetőben.

Borszéken is ünnepélyes keretek között emlékeznek az aradi tizenháromról 16 óra 30 perctől az alsó borszéki parkban, azt követően Lackó Szentmiklósi Endre előadását tekinthetik meg az egybegyűltek a helyi művelődési házban.

Gyergyóditróban október 4-én, pénteken 12 órakor ünnepi szentmisével kezdődik a megemlékezés, majd a Hősök Emlékművénél helyezik el a koszorúkat.

Műsorral és koszorúzással készülnek Sepsiszentgyörgyön is, a megemlékezést vasárnap a Bod Péter Megyei Könyvtár mögötti téren, az aradi tizenhármak emlékére felállított kopjafánál tartják. A program szerint

13 órakor kezdődik az ünnepi műsor, ahol beszédek hangzanak el és elhelyezik a koszorúkat, ezt követően levonulnak az 1848–49-es honvéd emlékműhöz (Erzsébet park) is, itt a Sepsiszentgyörgyi Magyar Férfidalárda énekel.

Kézdivásárhelyen 15 órakor veszi kezdetét az ünnepi megemlékezés, amelynek a Nagy Mózes Főgimnázium udvara ad otthont. A rendezvényen felavatják Vetró András szobrászművész által aradi vértanúk emlékére készített bronzplakettjét is.

Marosvásárhelyen 16 órától a Székely Vértanúk emlékművénél szerveznek megemlékezést, amelyre mindenkit szeretettel várnak.

Please follow and like us:
Pin Share