A magyar szabadságharc leverése után, 1849. október 6-án 13 honvédtábornok adta életét meggyőződéséért, esküjét tiszteletben tartva, a hazáért: Aulich Lajos, Damjanich János, Dessewffy Arisztid, Kiss Ernő, Knézich Károly, Láhner György, gróf Leinigen-Westerburg Károly, Nagy Sándor József, Pöltenberg Ernő, Schweidel József, Török Ignác, Lázár Vilmos, Vécsey Károly. Ugyanezen a napon Pesten kivégezték az első felelős magyar kormány miniszterelnökét, gróf Batthyány Lajost.
Az ügy mellett a végsőkig kitartottak
„Az aradi vértanúk példája a nemzeti identitás, az erkölcsi felelősségvállalás és a szabadságba vetett hit erejéről szól, amely ma is éppoly fontos üzenetet hordoz, mint 1848-ban” – mutatott rá beszédében Jakab István Barna, Kovászna Megye Tanácsának alelnöke. Az a magyarság elleni kultúrharc, amely október 6-a után felváltotta a magyarság elleni fegyveres harcot, változó eszközökkel és módszerekkel azóta is tart – folytatta.
Percze László, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának konzulja arra a jelenségre hívta fel a figyelmet, hogy
ma már kevesen tudják név szerint felsorolni az aradi vértanúkat, nézetében azonban ennél fontosabb az általuk megvalósított egységet tudatosítani.
Az aradiak közül csak négyen voltak magyar származásúak, és csak egyikük, Török Ignác született az akkori Magyarország területén, de az eszme, az ügy mellett – időnkénti elbizonytalanodásaik ellenére is – a végsőkig, egységesen kitartottak.
Véráldozatuk nem volt hiábavaló, mert a fegyverletételt követő, „nem engedünk” a 48-ból” érzése tovább hatott, jelképes értelemben mártírhaláluk vitte tovább az országot az 1967-es kiegyezésig. A látszólagos kudarcnál fontosabb, hogy mindig tehetünk valamit a hazáért és annak-előbb utóbb beérik a gyümölcse – aktualizálta a vértanúság mának szóló üzenetét a konzul.
Könyvet olvastak, imádkoztak
Az aradi tizenhármakról való megemlékezésen az emlékpark kopjafáinak felállításától, 2011-től kezdődően mindig a Székely Mikó Kollégium diákjai vállalták, hogy ünnepi műsorral működnek közre, ez idén is így történt.
Az emelkedett momentum után Balázs Antal nyugdíjas tanító, a kopjafák faragója lépett a mikrofonhoz, aki dióhéjba zárva mindegyik alkotásában elrejtett egy kis aradi földet. Úgy érezte, talán aggódhatna is az emlékpark sorsáért, de
amíg a mikós diákok állnak a kopjafák előtt, lesz aki a magyarság hallhatatlan ügyét továbbvigye, megőrizze
– reménykedett.
Bucsi Zsolt református lelkész azt a figyelemreméltó tényt emelte ki, milyen lelkierővel néztek szembe a halállal a kivégzésükre váró vértanúk: könyvet olvastak, imádkoztak, tiszta lelkiismerettel aludni is tudtak, fuvolán zenéltek – erről a diákok beszéltek korábban. Ezt a lelkierőt csakis Isten adhatta a honvédeknek, meg a családra való gondolás – nyomatékosította a lelkipásztor, majd megáldotta a gyülekezetet, azután a jelenlevők együtt mondták el az Úr imáját.
Miután a diákok és az intézmények képviselői elhelyezték a koszorúkat a kopjafáknál, a nemzeti himnusszal zárult a könyvtár mögötti ünnepség. Ennek folytatásaként azonban az emlékezők az Erzsébet parkban levő 1848-as emlékműnél is tisztelegtek, ahol a férfidalárda lépett fel, majd az ünnepélyes percek után felhangzott a székely himnusz, és ezzel lezárult a szentgyörgyi tiszteletadás.
