A bodzafordulói születésű, Kézdivásárhelyen, majd huzamosabb ideig Londonban élő Neagu Ionuț számára is teljesen váratlanul, szavazat-visszaosztás révén lett 2020-ban Kovászna megye szenátora az AUR (Románok Egyesüléséért Szövetség) színeiben.
Mindmáig nem nagyon lehetett nyomon követni parlamenti ténykedését, ám most törvénytervezettel rukkolt elő: azt szeretné elérni, hogy Bálványos a hivatalos iratokban Bâlvăniș néven szerepeljen.
Amint az indoklásából kitűnik, számára elfogadhatatlan, hogy a különböző hivatalos jegyzékekben, programokban a „Balvanyos” szót használják mind Bálványosfürdő, mind Bálványosvár esetében, hiszen ez egyértelműen a magyar megnevezés átvétele, ékezetek nélkül.
Ez szerinte a vidék „idegen” jellegét sugallja, holott a régi román nyelvben még használták a ’nagy fatönk’, ’fatörzs’, ’gerenda’ jelentésű bălvan/bâlvan/balvan szót, és ez alapján
Bálványost nyugodtan lehetne Bâlvăniș névvel illetni.
Ehhez analógiákat is talált a távoli Mehedinți megyében (Bâlvănești), valamint a Bánságban (Balvaniște), és látszólag nem zavarja, hogy a környéken csak a 18. század óta jelenlévő románság nem ezt a megnevezést használja a Torjához tartozó üdülőtelep esetében.
Az általa és még hét AUR-os társa által aláírt törvénykezdeményezést október 4-én iktatták,
és a kezdeményező szerint a Román Akadémia támogatását is magukénak tudják.
Egy kis történelem
A Kézdiszék melletti, de jogilag nem a székhez, hanem 1876-ig Felső–Fehér vármegye enklávéjához tartozó Bálványosvárat vélhetően a magukat a székely rabonbánok leszármazottjainak tartó Aporok építtették valamikor a 11–13. században, a hagyomány szerint már Szent István uralkodása idején,
Az ősvallásnak a római katolicizmussal folytatott végső küzdelmét Jókai Mór is feldolgozta Bálványosvár című regényében. Az írott források 1360-ban Castrum Balwanus néven említik. Ugyanakkor Tusnádfürdő mellett is közismert a csíki Bálványosvár, a Szolnok–Doboka történelmi vármegye területén pedig egy másik Bálványosvár maradványai.
A Bálvány(os) szó már egy 1002-ből származó oklevél későbbi átiratában előfordul, a tihanyi apátság 1055-ös alapítólevelében baluuan, az 1211-es Tihanyi összeírásban pedig Balanus formában szerepel ’kőoszlop, határkő’ jelentésben.
Bálványos formában 1584-ben, bálványoz formában 1508-ban írták le először, legalábbis a fennmaradt oklevelek tanúsága szerint.
A finnugor lóellenzővel szerkesztett A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára szláv átvételnek tartja, bár elismeri, hogy az orchoni feliratokban szereplő balbal (’síremlék’) szóval is összefüggésbe hozható. Ez viszont vélhetően kínai eredetű, így akár tőlük is átvehettük, közvetlenül vagy a hunok révén, és így végső soron az sem elképzelhetetlen, hogy a szlávok tőlünk vagy valamelyik ótörök néptől kölcsönözték, és onnan került – jóval később – a románba. Ugyanis
a szlávban is elsősorban ’nagy kő, sziklatömb, gerenda, oszlop, szobor’ jelentésben használják, és koránt sincs annyi többletüzenete, mint a magyarban.
Azt már csak érdekességként tesszük hozzá, hogy egyes feltételezések szerint a „bálvány” szónak az ószövetségi „Baal” névhez, a kánaáni népek pogány isteneihez lehet köze; a héber baál szó is eredetileg ’úr, férj’ jelentésű…
