A Filmtettfeszt – Erdélyi Magyar Filmszemle lehetőséget ad arra, hogy a közönség megismerkedhessen az elmúlt időszak legjobb magyar filmjeivel. A fesztivál legizgalmasabb része az erdélyi magyar fikciós rövidfilmek versenye, a Filmgalopp, melynek célja, hogy
felfedezze és bemutassa az új generáció tehetséges filmeseit, és hogy ösztönözze őket a saját hangjuk megtalálására.
A hétvégén mi is megnéztünk néhány rövidfilmet, alább ezekből szemlézünk. Olyan alkotásokat választottunk, amelyek mondanivalója nem áll távol a mindennapjainktól, sőt.
A fogyatékkal élők elfogadásának nehézsége
– fakad ki Márton, egy hallássérült kislány édesapja feleségének, aki a kisvárosi általános iskolából speciális iskolába íratná át lányát, megkímélve őt a kiközösítés fájdalmától. Eröss Henrietta, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem kolozsvári filmmédia szakos hallgatója Az én lányom című filmje egy
ritkán reprezentált kisebbség helyzetére és a társadalmi kirekesztés problémájára hívja fel a figyelmet.
Az apa csak akkor tudta elfogadni a valóságot, hogy mennyire kegyetlenek tudnak lenni a gyerekek egy zárt közösségben, amikor ő maga is szembesült a helyzet súlyosságával – így a családnak Kolozsvárra kell költöznie egy nyitottabb, elfogadóbb közegbe.
A film a gyermek- és családvédelem témájában a legjobbnak bizonyult a versenyfilmek között.
Amikor elszakadunk a családi háztól
A legtöbb kisvárosi diák a középiskola befejezésével, 18 évesen hagyja el szülővárosát, amikor beiratkoznak egyetemre – és nagy százalékuk többet nem is költözik haza. Nem azért, mert ne hiányoznának a családtagjaik, gyerekkori barátaik vagy titkos helyeik, hanem mert
nem kapják meg azokat a lehetőségeket, amiket egy – legtöbb esetben külföldi – nagyváros adhat.
Ez a távolság gyakran falakat állít a szülők és gyerekeik közé, amit Máté Alexandra-Diána (Babeș-Bolyai Tudományegyetem Magyar Film és Média Intézet) fiatal rendező Tünemény című rövidfilmjével próbál érzékeltetni. A hazalátogató lány nehezen tud visszailleszkedni régi környezetébe, ahol a szobáját – mindenki számára ismerős lehet – raktárszobává alakították át és olyan berögözött, meggondolatlan mondatok hangzanak el újra és újra, hogy „ennyit sem lehet rád bízni”.
A szülői háznál mintha megállt volna az idő, amit a bútorokon álló por is érzékeltet, és bár mindkét fél próbál félszegen közeledni egymáshoz, valami láthatatlan erők nem engedik.
A generációs szakadék, az anya-lánya kapcsolat újjáépítésében csak az álmok segítenek.
Van, amikor még azok sem. Van, hogy örökre és teljesen elszakadunk gyökereinktől, pláne ha külföldre költözünk. A Képzelt faágra száll egy madár (Paniti Roland, BBTE) egy ásványtudósként dolgozó nő történetét meséli el, aki Németországból érkezik haza Erdélybe egy esküvőre. A film a közhelyeket elkerülve vizsgálja
a hazatérés, az identitás és a személyes kapcsolatok kérdéseit.
„Kár, hogy nem tudok románul” – mondja német kollégája a főszereplőnknek, aki felolvassa neki a Romániából érkező magyar nyelvű esküvői meghívót. A néző egy első reakcióként elejtett csendes mondatból tudja meg, hogy ők ketten majdnem összeházasodtak. Azzal az emberrel, aki nem hallott még az erdélyi magyarokról. Emőke ráadásul még csak nem is beszéli a román nyelvet – ami hamar kiderül szülőfalujában. Az ő szobája is raktárrá és ruhaszárítóvá alakult át, ahogy az lenni szokott. A szülők hazaérkezésére is várnia kellett, akikkel távolságtartóan, felszínesen beszélgetnek és csak egy elszólásból adják tudtára, hogy eladják a nagyszülői házat, gyerekkorának és személyiségének fontos tartóoszlopát.
A rendező rámutat a helyi és külföldi kultúrák közötti különbségekre is – falvakon és kisvárosokban az esküvők üzletek, ahol a pár családja visszakéri az ajándékokat, amiket kiosztottak korábban másoknak.
„Összehívtak ezek mindenkit, akit csak tudtak. A tartozás az tartozás” – mondja az apa. A konzervatív esküvőre is kapunk betekintést, amivel egyáltalán nem tud már azonosulni Emőke, ahogy a szülei döntéseivel sem. A nagyszülői ház mellett hiányzik a házi lekvár, amit már édesanyja nem főz, a csirkék, amiket már hiába hív az udvaron, nem jönnek elő, mentsvárért pedig felhívja volt osztálytársát és barátját. Csakhogy már neki se fér bele az új életébe, hiába találta meg a parittyájukat és a kitöltetlen ballagási könyvet – az már úgy is fog maradni.
A Németországba költözött erdélyi lány perifériára szorult: ott sosem lehet önmaga, otthon pedig már nem tud az lenni.
A film egyedi hangvételének és a hagyományos narratívától eltérő természetes történetmesélésének köszönhetően elnyerte a Filmgalopp fődíját.
A zsűri különdíját a Sapientia EMTE filmszakán, Makkai Márk rendezésében készült Jackpot nyerte el. Főszereplője egy játékgépfüggő fiatal, aki pénzt akar kérni pultoslány barátnőjétől, indoklásképpen pedig tragikus balkáni gengsztertörténettel áll elő. A zsűri a kiváló és erős képi stílusú alkotást és a remekül alkalmazott humor eszközét értékelte.
Az erdélyi magyar fikciós rövidfilmek itt érhetők el.
Szilágyi Katalin
