Hiába vártak a szervezők, nem gyűlt a tömeg Marosvásárhelyen, vasárnap délután a Székely vértanúk emlékműve körül. Gyéren töltötték be a kis teret az emlékezők.
Az aradi vértanúk kivégzésén résztvevő papok emlékezéseiből idézett Péter Arthur marosvásárhelyi római katolikus főesperes, kiemelve: azok, akik feláldozták életüket a magyar nép szabadságáért, hazájukért, azért, hogy a magyar fiatalságnak jobb élete legyen, alázattal és imádkozva tették, nem kürtölték világgá tettüket.
– vélekedett a plébános, akivel együtt a jelenlevők elmondták a Miatyánkot is.
Döntések előtt állunk
A mindennap százával meghozott döntésekről beszélt Csibi Attila Zoltán, az RMDSZ Maros Megyei Szervezetének vezetője, kiemelve: vannak olyan döntéseink is, amelyek nemcsak a saját, hanem mások sorsát is befolyásolják, amikor a józan ész mellett a szívünkre is hallgatnunk kell. Ezek a döntések formálják közösségünk életét, meghozatalukkor még nem tudjuk milyen módon.
„Az aradi vértanúk megőrizték higgadtságukat, lelkesedésüket, bátran vállalták döntésük, tetteik következményeit” – fogalmazott Csibi, felidézve Vécsei Károlyt, aki a halál árnyékában írt levelet feleségének, elbúcsúzva tőle, tanácsot adva az élet apró dolgainak intézéséhez.
– vélekedett a politikus, aki beszélt a közelgő államelnöki és parlamenti választások fontosságáról is.
Szellemiségük tovább él
Fodor Tamás, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának vezető konzulja beszédében arra hívta fel a figyelmet, hogy az aradi tizenhárom önzetlenül az igazság védelmére kelt.
„Élvezhették volna az anyagi jólétet, a családi fészek melegségét, a császári kegyeket, lehettek volna megalkuvóak és gerinctelennek, de ők beálltak a honvédseregbe, létüket áldozták a hazáért, nemzetükért, értünk. Ma, fejet hajtunk előttük és bízunk benne, hogy szellemiségük tovább él” – zárta beszédét a vezető konzul.
A bő félórás megemlékezés koszorúzással zárult.