Eseménydús vasárnapra készülnek a Barót városhoz tartozó Miklósváron. A program délelőtt 10.30-kor kezdődik az új orvosi rendelőnél. Az épület rendeltetését már korábban megváltoztatták volna, tekintve, hogy évek óta nem oktatnak gyerekeket benne, de csak idén sikerült előrébb lépni az ügyben.
Júniusban nekiláttak az átalakítási munkálatoknak, és ahogy Benedek-Huszár János polgármester előrevetítette, egy hónap alatt sikerült is befejezni.
A rendelőben dr. Ágoston István háziorvos fogadja ezentúl a miklósvári pácienseket.
Ezt követően, 11 és 12 óra között római katolikus szentmise zajlik, és pontban délben kezdődik gróf Kálnoky Dénes főispán mellszobrának avatása a Kálnoky-kastély udvarán. A főispán születésének 210. évfordulója alkalmából a Kálnoky Alapítvány, Kovászna Megye Tanácsa, Barót Város Önkormányzata, a Liszt Intézet Sepsiszentgyörgy és a Kovászna Megyei Művelődési Központ közös összefogással állíttatja a szobrot.
Az avató után, 12.40-től a Kájoni Consort régizene-együttes koncertezik a kastély udvarán. 13:15-től a kastély palotatermében gróf Kálnoky Dénes életútját Fehér János történész mutatja be, majd felolvas Kálnoky Mátyás. 14.30-tól a pincében emlékkoncert lesz Lőfi Gellért zongorista és Gábor Szabolcs szopránszaxofonos közreműködésével. 12 és 16 óra között állandó programként gyerekfoglalkozásokat biztosítanak az udvaron.