Az internetes keresőkbe nevét beütve néhol még száz év után is makacsul tartja magát a korabeli „hír”, miszerint Kárpáti Piroska székely, netán sepsiszentgyörgyi tanítónő lett volna, akit Üzenet Erdélyől című verséért Aradon felakasztottak a román hatóságok.
Az eredeti forrás nem ismert, ám a Békés Megyei Közlöny 1920. június 17-i számában már ezt olvashatjuk: „Üzenet Erdélyből – ilyen címen jelent meg aláírás nélkül egy fájdalmasan felsikoltó, kétségbeesett zokogás, a magyar irredenta költészetnek eddig legszebb hajtása, lapunk április elseji számában…
Ma már a nevét is tudjuk. Kárpáti Piroskának hívták. És egyebet is megtudtunk róla. Szomorú, döbbenetesen szomorú hírt, amely megremegtette lelkünket, s amely mégis a fojtogató elkeseredés mellett a szent hit szikráját csiholta ki szemünkből… a rabló betolakodók felakasztották verséért.”
Minden hullámuk vértöl zavaros.
Halljátok ott túl a Tiszán,
Mit zeng a szél a Hargitán?
Mit visszhangoznak a csíki hegyek?
Erdély hegyein sűrít fellegek
Ez itt magyar föld, és az is marad,
Tiporják bár most idegen hadak.
Csaba mondája új erőre kel,
Segít a víz, a tűz, a csillagok,
És nem leszünk mások, csak magyarok!
Ha szól a kürt egy szálig felkelünk.
Halott vitézek lelke jár velünk 1
Előttünk száll az ős turulmadár;
Nem is lesz gát és nem lesz akadály.
Ember lakol, ha ellenünk szegül,
A székely állja rendületlenül.
Üzenik a gyergyói havasok:
Megvannak még a régi fokosok.
Elő velük, gyertek, segítsetek!
Hollók, keselyük tépik a szívünket,
Rabló hordák szívjak a vérünket…
Kárpáti Piroska: Üzenet Erdélyből (részlet)
Az Üzenet Erdélyből elsőként a Magyarország című napilap 1919. december 7-i számában jelent meg, utána több lap is átvette, az utóbbi években ismét felkapottá vált a világhálón – kivégzésének felemlegetésével egyetemben. Pedig azt már a Budapesti Hírlap 1920. szeptember 3-i számában napvilágot látó nyilatkozat cáfolta, ahonnan aztán számos lap átvette:
„Félesztendő óta egyre több újság közli az Üzenet Erdélyből című irredenta verset, melynek, állításuk szerint, Kárpáti Piroska erdélyi tanítónő volna a szerzője, kit e verséért az oláhok fölakasztottak.
Hír szerint az oláhok e verséért halálra ítélték, de az ítéletet nem hajthatták végre, mert két éve, hogy eljött Erdélyből.”
Gáspár Ármin Oláh bűnök (Budapest, 1928) című munkája 2. kötete 149. oldalán ugyancsak azt írja, „ezért a verséért Romániában halálra ítélték”, de akasztásról ő sem beszél. Ugyanakkor az igazsághoz tartozik, hogy állítólagos halálra ítéléséről sem rendelkezünk semmiféle bizonyítékkal…
Az 1892. november 20-án, Budapesten született Tábori Piroska erdélyi kötődéséért minden bizonnyal nevelőanyja, a nemzeti érzületű Tutsek Anna Emília is „felelős”: ő örmény eredetű család sarjaként, Kolozsváron jött világra 1865. március 12-én.
1936-ban megjelent önéletrajzát a következő mottóval adta közre: „Erdély megszentelt földjében örök álmodat alvó Édesanyám, a Te emlékednek ajánlom ezt az írást.”
Tizenévesen már írásai jelentek meg a Fővárosi Lapokban, majd az Ország Világban, a Magyar Hírlapban, A Hétben stb., 1894-től a Magyar Leányok c. képes hetilap szerkesztője.
1900-ban ment férjhez a zsidó származású Tábori (eredeti családi nevén Tauber; a nagyapja, Ruben Tauber még Morvaországban született 1769-ben) Róbert hírlapíróhoz (1855–1906), akinek második felesége lett, és átvette annak két lánya, Piroska és Lilly nevelését.
1944 decemberében hunyt el, 1947 után műveit, mint konzervatív írónőét „indexre tették”.
Piroska édesanyja, Elek Jenny (eredetileg Engel Eugenia), „a nagy műveltségű, eszes, okos asszony”, aki „az irodalom terén is sok szép sikert aratott”, 1900. január 23-án, 38 éves korában, 18 év házasság után hunyt el tüdőbajban Budapesten.
Tíz évvel később lánya így búsulta el hiányát Kis anyám, édes… című versében: „De ha mi ketten egyedül vagyunk csak,/ Ugye az álarcot ledobhatom,/ S az összegyűlt keserű, fájó könnyet/ Rád borulva mind kisírhatom?” Ő is Erdélyben, az Arad megyei Ménesen született 1861-ben, Engel Mór és Grünwald Amália gyerekeként…
Visszatérve Piroskához, ő a budapesti magy. kir. állami Erzsébet nőiskolában szerzett polgári iskolai tanári diplomát 1914-ben, és még abban az évben Brassóban, majd 1915-ben Kolozsváron találjuk szociális munkásként.
1915 szeptemberében nevezték ki a budapesti Aréna úti kerti iskola tanárának, egy évvel később a székesfőváros pedagógiai könyvtárához kapott beosztást, ahol 1922-ig dolgozott.
Utána két évig ismét tanított, 1924-ben ment férjhez Závodszky Zoltánhoz, a magyar királyi operaház tagjához. Ezzel egyidejűleg tanári működését is abbahagyta.
Tizennégy éves korában kezdett írással foglalkozni. Később rendes munkatársa lett az Alkotmánynak, több napilapnak és folyóiratnak, a Magyar Lányoknak, és a Képes Kis Lapot is szerkesztette. 1918-ban jelent meg első verses kötete Halk muzsika címmel.
Összesen mintegy 120 gyermekverses, mesés, ételreceptes könyve jelent meg, több mint 20 ifjúsági regényt írt, magyarul, németül, franciául beszélt.
Nem bírván elviselni, hogy férje életében más nő is szerepet kapott, 1947. május 2-án öngyilkosságot követett el Budapesten (nagy mennyiségű altatót vett be), ott is van eltemetve. Pedig két évvel korábban Závodszky Zoltán a nyilasok felszólítására sem volt hajlandó elválni tőle, mint zsidó származású nőtől, inkább vállalván a vele való sorsosztozást…
Összegzésképpen tehát megállapíthatjuk, hogy az elmúlt több mint száz év távlatából sok mindent felróhatunk Erdély új urainak, de Kárpáti Piroska felakasztásával nem vádolhatók. Ezen kívül is van bőven a számlájukon!
