Arany-, gyémánt- és kegyelmi lakodalmas házaspárok jelentkezését várják Sepsiszentgyörgyön

Arany-, gyémánt- és kegyelmi lakodalmas házaspárok jelentkezését várják Sepsiszentgyörgyön

A 2024-ben 50., 60., illetve 70. házassági évfordulójukat ünneplő házastársak, vagy azok hozzátartozói október 1-ig jelentkezhetnek Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatalának 2A számú irodájában (földszint, a hőmérő mellett) személyesen, illetve a 0730 711 565-ös telefonszámon munkanapokon 9 és 14 óra között.

A jelentkezéshez szükséges mellékelni a házassági levél másolatát, a személyi igazolvány másolatát, illetve megadni a lakcímet és a jelentkezők elérhetőségét.

A város önkormányzata több mint tíz évvel ezelőtt indította útjára ezt az azóta hagyománnyá váló ünnepséget, eddig közel 320 házaspárnak gratuláltak kitartásukért, hűségükért, szeretetükért.

Az ilyen ünnepek közelebb hoznak minket egymáshoz, és közelebb hozzák az ünneplőket is egymáshoz, hiszen a hasonló életutak, történetek vagy éppen a különböző életszakaszok érdekesek és megkapóak lehetnek mindnyájunk számára”

– mondta Vargha Fruzsina alpolgármester.

A kezdeményezés elején, 2010-ben tizenkilenc, 2011-ben húsz aranylakodalmast köszöntöttek, aztán 2019-ben már 35 párt. A világjárvány előtt az ünnepséget a Szent György napok keretében tartották meg, 2021-ben 23 idős házaspárt az otthonaikban kerestek fel, azóta a városnapoktól eltérő időpontban szervezik meg az eseményt.

2022-ben 21 arany- és gyémántlakodalmas pár fogadta az önkormányzat gratulációját, tavaly 20 aranylakodalmast és egy-egy 60. és 70. házassági évfordulóját ünneplő házaspárt köszöntött Antal Árpád-András polgármester, Vargha Fruzsina alpolgármester és Dénes Katinka, a sepsiszentgyörgyi református vártemplom lelkésze.

Please follow and like us:
Pin Share