Az energiafűz továbbra is olcsó és jó fűtőanyagot jelent

Az energiafűz továbbra is olcsó és jó fűtőanyagot jelent

A csíkszeredai Benkő Sándor vállalkozó 2007-től honosította meg Romániában a Svédországban kinemesített energiafűz több fajtáját, akkor vásárolták meg a licencet.

„Valamivel hamarabb kezdődött az egész tárgyalás, de ők nem voltak hajlandók aláírni a szerződést, amíg Románia nem lett európai uniós tagország, attól tartva, hogy nem fogják betartani a vonatkozó előírásokat” – elevenítette fel a kezdeteket.

Az első energiafűz-ültetvényt Csíkszeredától nem messze, az Olt közelében hozták létre,

ez most is megvan, és jól látszik a Székelyudvarhely felé vezető 13A jelzésű országútról.

Benkő szerint azóta sok minden változott az energiafűz-termesztést, értékesítést, felhasználást illetően, voltak felívelő, stagnáló időszakok is.

Ma már a köztudatban elfogadott az, hogy jó tüzelőanyag”

– értékelt.

A kezdeti időszak óta, amikor több próbaültetvényt kellett létesíteni az ország különböző területein, az energiafűz jobban elterjedt, 2015-ben például mintegy 5000 hektárnyi ültetvény volt Romániában a hivatalos összesítés szerint.

Nem mindenütt vált be, ez elsősorban a talajok jellegétől, az időjárástól is függött, mivel az energiafűz szereti a vizes talajt.

Délen, a Bărăgan-alföldön az ültetvény egy hét alatt kiégett, leástunk a földben, 110 centiméter mélységig nem volt nedvesség”

– emlékezett a vállalkozó.

Energiafűz-dugványok forgalmazásával, telepítéssel számos cég foglalkozik jelenleg, az ültetvényekről pedig lábon álló energiafűz is vásárolható, amelyet előbb be kell takarítani, ezt hirdetési oldalakon például tonnánként 300 lejért is kínálják.

Fűtésre elsősorban aprítékként használható szilárd tüzelésű kazánokban, és mivel külön szárítást nem igényel, a betakarítás után már felhasználásra kész.

Benkő Sándor érdekességként említette, hogy a csíkszeredai ültetvényük közelében működő autószalon az elmúlt télen áttért az energiafűz-aprítékkal történő fűtésre, és ez várhatóan folytatódni fog. Az aprítékot egyébként a hirdetési oldalakon tonnánként 500 lejért kínálják.

A fűtés mellett más területeken is van igény az energiafűzre. Benkő Sándor arról is beszélt, hogy

a folyók szabályozása során, vagy autópályák építésekor ezek mentén telepítik, mert nagyon jól megköti a talajt.

„Ez viszont mellékes, az energiafűz a zöld, viszonylag olcsó energia előállítása és jó hozama miatt lett közismert a világon, hőértéke egy szinten van a bükkfával” – húzta alá.

Please follow and like us:
Pin Share