Egyfeszt: kitörési lehetőség fiataloknak

Egyfeszt: kitörési lehetőség fiataloknak

Az augusztus első hétvégéjén esedékes Egyfeszt összművészeti fesztivál nemcsak nagy bulit, színvonalas kikapcsolódási lehetőséget jelent számos koncerttel, kulturális programokkal és egyebekkel, hanem komoly kitörési lehetőséget is együttesek számára. A Peron Music Tehetségkutatóra olyan saját szerzeményeikkel jelentkezhetnek, amelyeknek még nincs kiadója, országosan terjesztett változata (a saját kiadás és a helyi médiumokban való megjelenés nem kizáró jellegű). A program tehát amatőr zenekaroknak szól, nem jelentkezhetnek rádiós és kiadói múlttal rendelkező együttesek.

A jelentkező zenekarokat előzsűrizés révén választja ki a Peron Tehetségkutató delegált zsűritagja és az Egyfeszt által kijelölt zsűritag.

A kiválasztott 10–12 együttes a fesztiválon élőben mutathatja be szerzeményeit egy 15 perces, legtöbb 3 dalt tartalmazó minikoncert keretében.

A nevezési díjért cserébe az Egyfeszt szervezőcsapata ingyenes sátorhelyet, fesztiválbelépőt biztosít a döntős zenekarok tagjainak, továbbá hangszermegőrzés is igényelhető a rendezvény ideje alatt.

Jelentkezni az Egyfeszt Faceboook-oldalán található űrlapon lehet július 15-ig. A zsűri a hangszeres tudást, a dalszöveget, az egyediséget, az eredetiségre való törekvést pontozza.

A sikeresen szereplők fellépési lehetőséget nyernek a jövő évi Egyfeszten és egy másik Gyergyó-medencei eseményen fő fellépőként vagy előzenekarként. Nyernek ugyanakkor egy dalfelvételt zenei producerrel, valamint lehetőséget videoklip forgatására is. Az érdeklődők további kérdésekkel az office@egyfeszt.ro e-mail-címen, illetve a 0724 506 942-es telefonszámon fordulhatnak a szervezőkhöz.
Please follow and like us:
Pin Share