Elektromos autót kapnak Ion Țiriactól az olimpián érmet szerző román sportolók

Elektromos autót kapnak Ion Țiriactól az olimpián érmet szerző román sportolók

Az MTI által szemlézett sajtóbeszámoló szerint Țiriac veteránautó-gyűjteményének otthont adó bukaresti múzeumban tartott ünnepségen a sportolók egy-egy autót és aranyérmet vehettek át. Az eseményen Simona Halep jelenlegi és Ilie Năstase egykori román teniszező is jelen volt.

Țiriac beszédében elmondta: a gesztussal szeretné kimutatni tiszteletét és megjutalmazni azokat, akik Párizsban „reményt adtak”, megmutatták, hogy a román sport jó úton van, és lassan-lassan visszaszerezheti egykori helyét. Úgy fogalmazott:

a román sportolók által elért teljesítmény jóval több, mint amire sokan számítottak”.

A milliárdos azon reményének is hangot adott, hogy a román állam több figyelmet szentel majd a sportnak, több pénzt fektet infrastruktúrába. Azt mondta, erről legutóbbi találkozásukkor Marcel Ciolacu kormányfő is biztosította.

Az olimpikonok Hyundai Ioniq 5 márkájú gépkocsit vehettek át.

Az idén bemutatott modellből az üzletember is megtartott egyet és aláíratta a sportolókkal. Azt mondta, ezt a veteránautó-múzeumban fogja őrizni, hogy láthassák a látogatók és emlékeztesse őket a 2024-es párizsi olimpián elért román sikerekre.

A News.ro beszámolója szerint 22 gépkocsit adtak át,

az üzletember a negyedik helyen végzett Sabrina Maneca-Voinea tornászt is jutalmazta, a két érmet szerző sportolók pedig két gépkocsit kaptak.

A járművek rendszáma személyre szabott, a sportolók neve szerepel rajta, míg az ajtókon az általuk elért helyezés látható.

Románia kilenc érmet szerzett a párizsi olimpián, három aranyat, négy ezüstöt és két bronzot.

A 85 éves Ion Țiriac sikeres profi teniszező és jégkorongozó pályát futott be az 1960-70-es években. Utána sportmenedzserként olyan sportolók pályáját egyengette, mint Ilie Năstase vagy Boris Becker. Üzletemberként több európai országban is jelen van, ő az első román, aki felkerült a Forbes magazin által összeállított milliárdosok listájára.

Please follow and like us:
Pin Share