Hatalmas vihar csapott le a hétvégén a Fekete-tenger romániai partszakaszán, a rendkívüli időjárás pedig az üdülőtelepüléseket is érintette. Olvasóink közül is sokan időzítették mostanra a tengeri kiruccanást, kommentben osztották meg tapasztalataikat.
„Mi is ott voltunk Saturnon, ma (szombaton – szerk. megj.) délelőtt jöttünk el, ítéletidő volt, életemben még ilyet nem láttam.
– írta egy olvasónk, aki a hozzászólására érkezett reagálás után azt is megosztotta, hogy ők szerencsésen hazaértek.
Ugyancsak szombat este írta egy másik olvasónk, hogy „Venuson vagyunk, de többet sajnos nincs hová jönni, a part már nem létezik (…) Vitt mindent a víz…” A továbbiakban azt is megosztotta, hogy szerencsére jól vannak, vasárnap terveznek hazajönni, de nagyon sajnálja, ami ott történt,
Szintén Saturn, Mangalia környékén volt az az olvasónk, aki szombaton délelőtt indult haza. „Életemben ilyen esőt és vihart nem láttam, mint az éjszaka. Örülök, hogy nem történt baj és anyagi kár sem” – osztotta meg, hozzátéve, hogy végül jól hazaértek.
– írják még röviden, velősen.
A leírtakat támasztják azok a felvételek is, amelyeket a Román Vízügy tett közzé Facebook-oldalán. Mint írják, kollégáik a helyszínen vannak, segédkeznek a károk helyreállításában, és ígérik, hogy
a Saturn, Venus és Vama Veche üdülőhelyeken súlyosan megrongálódott strandokat a lehető leghamarabb helyreállítják.
Adatokkal is szolgálnak, méréseik szerint az elmúlt 24 órában rekord mennyiségű csapadékot regisztráltak a tengerparton, a legjelentősebb mennyiség Mangalián (225,9 l/nm), 23 Auguston (145 l/nm) és Tuzlán (118 l/nm) volt, de súlyosan érintette a vihar még 2 Mai, Venus, Jupiter és Saturn üdülőtelepeket, illetve további károkra számítanak még a felméréseket követően Eforie, Konstanca, valamint Corbu területéről.