Emlékszünk még a háromváltásos oktatásra? Az új tanévben is lesz ilyen

Emlékszünk még a háromváltásos oktatásra? Az új tanévben is lesz ilyen

Deca beszámolója szerint több mint 900 tanintézetet más helyszínre költöztettek ideiglenesen, ebből 800-at a folyamatban lévő építkezési, felújítási munkálatok, a maradék mintegy százat pedig a helyszűke miatt, de ezeknek a tanintézeteknek a diákjai is fizikai jelenléttel fognak tanulni. A munkálatok egy része idén decemberig lezárul, ezekben az esetekben a tanulók jövő év elejétől már visszatérhetnek az iskolájukba. Ugyanakkor

az országban továbbra is van 19 iskola, ahol három váltásban folyik az oktatás;

közülük hétben a felújítási munkálatok indokolják ezt, tizenkét esetben a helyszűke. Ezek helyzetére sürgősen megoldást kell találni, már csak azért is, mert a 2025–2026-os tanévtől kezdve törvényellenes lesz a három váltásban folyó iskolai oktatás.

A helyzet orvoslására találkozókat hív össze a minisztérium a helyi hatóságok és a tanfelügyelőségek képviselőivel, hogy jövőre már ne legyen példa olyan iskolára, ahol három váltásban tanulnak a gyerekek. A legtöbb ilyen iskola egyébként Bukarestben és Ilfov megyében található – írja az Agerpres hírügynökség a miniszter közlésére hivatkozva.

Az oktatási tárca vezetője azt is elmondta, hogy a legutóbbi helyzetfelmérés alapján 70-re csökkent azoknak a tanintézeteknek a száma, amelyekhez „nem megfelelő” mosdók tartoznak. A minisztérium tovább dolgozik azon, hogy ezeknek a számát nullára csökkentse; 50 ilyen tanintézet számára a szaktárca még idén finanszírozási határozattervezetet nyújt be a kormányhoz. „A maradék húsznak olyan sajátosságai vannak, amelyek nem teszik lehetővé pillanatnyilag a finanszírozást, vagy azért, mert magánterületen találhatók, vagy azért, mert már más beruházások zajlanak ott” – magyarázta Ligia Deca.

Please follow and like us:
Pin Share