Faluünnep Uzonban: a Székely Góbék mellett a Tiltott Illés, Ráduly Botond Manóék és a Dolly Plusssz is fellép

Faluünnep Uzonban: a Székely Góbék mellett a Tiltott Illés, Ráduly Botond Manóék és a Dolly Plusssz is fellép

Uzonról készült képek kiállításának megnyitójával kezdődik pénteken, 17 órakor a községünnep a központi parkban, 20 órától szabadtéri diszkó várja a fiatalokat a szabadidő-központban.

Szombaton délelőttre minifoci-bajnokság és különféle, gyerekeknek szóló sportversenyek vannak betervezve, 15 órától

arcfestésre, kézműves tevékenységekre, interaktív mesejátékra várják a kicsiket, akik a szabadidő-központ színpadán is megvillantják tehetségüket.

Közben az Atlantis fúvószenekar és a Néked zenekar produkcióit is nézhetjük-hallhatjuk, kézműves-vásárban nézelődhetünk, míg az önkéntes tűzoltók és a Salvatore Egyesület önkéntesei a Feketeügy holtárka mellett tartanak elsősegélynyújtás-bemutatót. Este Szabó Attila-, Fuego- és Tiltott Illés-koncert következik egymás után.

Vasárnap délelőtt az Őszi Napfény Nyugdíjasklub tart irodalmi műsort Csoma Sándor 240 címmel a Pünkösti-kúriában, ahol ezúttal Szabó Csaba fotóiból nyílik kiállítás. 14 órától mezőgazdasági gépeket tekinthetünk meg a Feketeügy holtárka mellett, miközben a szabadidő-központban elkezdődik a főzőverseny. A színpadon a No Limit moderntánc-csoport, a helyi Tatrangi Sándor Általános Iskola néptánccsoportja, a Kelekótya együttes és a Székely István-dalkör szerepel, a Székely Góbék Se éjjelünk, se nappalunk című előadását pedig a Ráduly Botondot és Petri Gergőt takaró Mano & Gregor, valamint a Penczi Mária Ilona nevével fémjelzett Dolly Plusssz fellépése követi.

A koncert végén tűzijátékkal teszik fel a pontot az i-re.

Please follow and like us:
Pin Share