Palkó és édesanyja Berlinből költöznek haza Magyarországra, az ötödik osztályos kisgyerek pedig egy lakótelepi iskolában kezdi az új tanévet. Palkó egy átlagos kisgyerek, csak annyit tudunk meg a múltjáról, hogy jó volt neki a németországi iskolában.
Az új közegben máris fura számára, hogy a tanévnyitón a tűző napon kell álldogálni, amikor pedig unalmában leül a földre, rögtön két tanár szalad oda hozzá, hogy felrángassák, hiszen, mint ahogy nem sokkal később kiderül:
a földön fekvés csak az elájult diákok „kiváltsága”, akiket gyorsan ki is emelnek a tömegből, és nemes egyszerűséggel egymásnak támasztják őket az árnyékban egy padon, miközben falsul szól a Szózat a diákok és tanárok torkából.
Szimler Bálint, a Locarnói filmfesztiválon két kategóriában díjazott filmje (különdíj a rendezésért és a legjobb színésznőnek járó elismerés a Juci nénit alakító Mészöly Annának) a gyerekek és a tanárok szemszögéből mutatja be a közoktatás jelenét, ami legtöbbször a szabályok kényszerű betartásáról és betartatásáról szól, ahol az iskolai kapus annyira szőrszálhasogató, hogy ha a kijárati ajtón jön be a gyerek, akkor visszaküldi, hogy a bejáraton jöjjön be újra, és ahol egy törött ablak kicserélése megoldhatatlan akadálynak bizonyul egy, az adminisztrációs feladatokkal megbízott technikatanár számára.
Főszereplőnk, Palkó az új iskolájában azzal kénytelen szembesülni, hogy ha valami, a tanárnak nem tetszőt csinál, akkor egyik osztálytársa fekete pontot kell neki beírjon, ha nem éhes, akkor is ennie kell a menzán, mert az édesanyja kifizette az étkeztetését, amikor pedig egyedüliként nem piros pólóban jelenik meg tornaórán, akkor plusz két kört kell szaladnia, mert a piros póló „a szabály”, akkor joggal törik el benne valami.
Palkót és az osztálytársait a tanárok közül egyedül a helyettes osztályfőnökükké kinevezett Juci néni érti meg, amikor szembesítik őt azzal, hogy mindent utálnak, Petőfiről pedig hallani sem akarnak, mert szerintük ha Petőfi szóba kerül, az egyet jelent: nagyon sok verset kell megtanulniuk.
Juci néni éppen ezért alternatív tanítási módszerekhez folyamodik, hogy érdeklődővé tegye a diákokat ebben a megcsontosodott tanügyi rendszerben, ám próbálkozásait vagy egy kollégája, vagy éppen egy fontoskodó szülő tiporja a sárba, eközben pedig
Palkóra egy szerencsétlen csapatnév-választás miatt rászáll a testnevelőtanár, aki az egyre kiábrándultabb fiút az iskola legrosszabbjának bélyegzi meg, és minden egyes dacos megnyilvánulásáért bünteti, egy idő után már fizikailag is.
A film hol komikus, hol pedig rendkívül súlyos szituációkat mutat be, azonban a feloldozást egy jelenetnél sem kapjuk meg. Palkó egyre jobban szenved a kiközösítéstől – még a nehéz szövegű, a gyerek számára majdhogynem érthetetlen színdarabban sem kap szerepet – a barátai is elfordulnak tőle, később pedig ő utasít el mindenféle közeledést, Juci néni pedig látva, hogy a tornatanár abuzálja őt, feljelentést készül tenni az igazgatónál, amiről egy másik, fiatalabb kollégája próbálja őt lebeszélni.
A Fekete pont amellett, hogy időnként komikus és meglehetősen abszurd tud lenni, elképesztően súlyos témákat boncolgat, azt mutatja be, hogy
milyen embertelen tud lenni a közoktatási rendszer a gyerekekkel szemben, ahol senki nem ér rá, senki nem vállalja a felelősséget, mindent meg kell oldani valahogy, és még azt az emberséges tanárt is kirúgják, aki beállt egy civil szervezetbe.
Szimler Bálint filmje akár Erdélyben, Romániában, de bármelyik kelet-európai iskolában is játszódhatna, hiszen az itteni oktatási rendszerek is ugyanezekkel a beidegződésekkel küzdenek. Természetesen nem csak a filmben látottakra van példa, hiszen a legtöbb pedagógus mindent megtesz annak érdekében, hogy a gyerekek jól érezzék magukat és fejlődjenek, ám
a betokosodott, szabálykövető rendszer megreformálására nekik is vajmi kevés az eszközük.
A Fekete pont egy rendkívül fontos film, amit mindenkinek látnia kellene, aki kapcsolódik valamilyen szinten az oktatási rendszerhez. Mert hiába léptetnek érvénybe hangzatos reformokat, ha közben lelkileg megtört gyerekek kerülnek ki az iskolapadokból. Ennek érdekében kellene változtatni intézményi szinten, hogy ne egy megtört generáció vegye át tőlünk a stafétát.
Az alkotást a 24. Filmtettfeszt – Erdélyi Magyar Filmszemlén láttuk Csíkszeredában, és remélhetőleg még látható lesz a romániai mozikban.
