Felfegyverkezve érkeztek meg a városi parkba a külsős agresszorok

Felfegyverkezve érkeztek meg a városi parkba a külsős agresszorok

Nagy visszhangot váltott ki cikkünk, amely az elmúlt pénteken történt csoportos verekedésről szólt. Azóta sikerült megszólaltatnunk a szórakozóhely tulajdonosát, valamint a szóba hozott iskola igazgatóját is.

Záróra után verekedtek

Nagyjából hajnali fél négykor történt szóváltás a később egymásnak feszülő felek között, ám azt nem követte tettlegesség a szórakozóhelyen belül – szögezte le lapunknak Nagy Levente, a pénteki gólyabált követő buli helyszínéül szolgáló Jungle Club tulajdonosa. Mint mondta, ezt követően

a biztonsági embereknek szép szóval sikerült kitessékelni az érintetteket.

Erre már csak azért is sor került, mert záróra volt. Kint a városi parkban azonban már agresszívebbek voltak a felek, miután erősítést hívtak, több társuk is fejszével, botokkal felfegyverkezve érkezett. A dulakodás hevében egy kinti árus asztalát is összetörték. A záróra után történt verekedést a biztonsági emberek oszlatták fel. Azonban egy távolabbi parkolóban (a művelődési ház közelében) ismét egymásnak feszültek a felek. A verekedés miatt rendőrségi eljárás is indult.

A szórakozóhely működtetőjétől azt is megtudtuk, hogy

a buli megszervezésekor nem az iskolával, hanem a diákokkal egyeztettek.

Hangsúlyozta, ők a vendégeik biztonságát tartják a legfontosabbnak, ezért is ragaszkodnak a törvényes előírásokhoz.

Nem az iskola rendezte a bulit

Székely Gyula, a Benedek Elek Pedagógiai Líceum igazgatója már a beszélgetésünk elején leszögezte, nem a tanintézményük által szervezett gólyabáli eseményen történt a verekedés. A bulit megelőző előadást ugyanis egy másik helyszínen tartották a diákok, amely szerinte nemcsak színvonalas volt, de minden gond nélkül zajlott le nagyjából délután hat és este kilenc óra között. Az ezt követő bulit már a tizenkettedes diákok szervezték meg az említett szórakozóhelyen, a tanintézménytől függetlenül. Ők ugyanakkor gondoskodtak arról, hogy a lehető legtöbb biztonsági ember vegyen részt az eseményen.

A történtek óta az igazgató egyeztetett a tanintézmény diákjaival is és kiderült, hogy

a hajnali órákban a parkban kialakult konfliktusban nemcsak, hogy nem vettek részt, de nem is voltak jelen, hiszen akkor már hazaindultak.

„Egyáltalán nem a mi iskolánk diákjai között tört ki a verekedés. A tanulókat is meg lehet érteni, hogy bulit szerveztek, hiszen kell nekik is a szórakozás, ám az ottani eseményekért már nem felelhet a tanintézmény. Iskolánk teljes mértékben elhatárolódik az erőszakos cselekedetektől.

A kérdéses verekedés az általunk szervezett eseménytől függetlenül zajlott”

– hangsúlyozta Székely Gyula.

Előzmények

Amint arról hétfőn beszámoltunk, verekedés tört ki pénteken éjszaka egy székelyudvarhelyi szórakozóhely közelében, ahol egy gólyabál utáni bulit szerveztek. A Székelyudvarhelyi Helyi Rendőrség munkatársai regisztrálták a történteket, ugyanakkor a rendelkezésükre álló információkkal együtt átadták az esetet az állami rendőrség munkatársainak, akik nyomozást indítottak. Az esetről egyébként elsőként Katona Lóránt, a Székelyudvarhelyi Helyi Rendőrség igazgatóhelyettese tájékoztatta a Székelyhont.

Please follow and like us:
Pin Share