Feltárták az énlaki castrum belső őrtornyát is

Feltárták az énlaki castrum belső őrtornyát is

Összességében hatodik éve végez kutatásokat az Énlaka határában lévő castrumnál Visy Zsolt és csapata, az eltelt idő alatt pedig számos érdekes leletre bukkantak. Az építményben szolgáló mintegy 500 katona a Római Birodalomhoz tartó Dacia tartományt védte, amely nagyjából 150 évig létezett a 250-es évek végéig. A sereg tagjainak többsége a helyi népekből került ki, hiszen ők 25 évnyi szolgálat fejében váltak teljes jogú római állampolgárrá.

Idei és korábbi leletek

Az elmúlt években sikerült feltárni a vár három kapuját, továbbá utakat, várfalakat, várárkokat, tornyokat, illetve a castrum központi részén elhelyezkedő főépület (principia) egyik szárnyát – emlékeztetett a régészprofesszor. Utóbbi egy kő alapú, ám faszerkezetű épület, amelyet egyebek mellett fegyverraktárként használtak a katonák.

Három évvel ezelőtt egy írásos kőtábla töredékét is megtalálták, a fennmaradt szövegből pedig kikövetkeztethető, hogy Antonius Pius császár tiszteletére állítottak egy kőfalat 149-ben.

Idén a táborhely észak-nyugati sarkában lévő tornyot tárták fel a régészek, amelynek különlegessége, hogy a várfal belső részén található, ugyanakkor nincs ráépítve arra.

A közelben számos cserépedény darabja, továbbá cserép- és bronztöredék, valamint vas nyílhegy és egy üvegedény darabja is előkerült.

Találtak ugyanakkor egy Hadrianus császár (117-138) érmét is. Az uralkodó Traianus császár utódja, aki véglegesen meghatározta a Római Birodalom határait.

Kiaknázható lehetőség

Visy felhívta a figyelmünket, hogy néhány hete az UNESCO világörökség részévé vált a Római Birodalom Dacia provinciájának határvonala, amelynek az énlaki castrum is része. Hangsúlyozta, ez számos lehetőséget hordoz magában, hiszen pályázatok fognak megjelenni, amelyek révén finanszírozhatják a határvédő vár bemutatását.

Érdemes lenne láthatóvá tenni a várfalnak azt a kapuját, amely a legközelebb van a megyei úthoz, sétálóösvényeket kell kialakítani, fogadóépületet kell létrehozni.

A castrum többi ismert részét pedig kertészeti módszerekkel lehet bemutatni.

A szakember arra is kitért, hogy a pályázás előtt mihamarabb rendezni kell a castrumot is magába foglaló területek jogviszonyát, ezeket pedig fel kellene vásárolja a helyi önkormányzat. Erre egyébként nyitott a község vezetősége – mondta Visy Zsolt. Hozzátette, ő a következő évben is folytatni szeretné a feltárást.

Please follow and like us:
Pin Share