Még a pótszékek is beteltek Poór István Márton Áron-filmjének csíkszeredai premierjén, szombat este a Csíki Moziban. A telt házas vetítést követően közönségtalálkozót tartottak a film főszereplőjével, a Márton Áront játszó, csíkszeredai Papp Tiborral, a film operatőrével, Palatinus Zsolttal, valamint az alkotás kreatív producerével, P. Soós Katával.
Rég nem vonzott ennyi embert egy film a Csíki Moziba,
mint a Márton Áron püspökről készült 99 perces alkotás, ami érthető, hiszen hatalmas kultusza van Székelyföldön a néhai püspöknek, akinek szentté avatásáért nemcsak imádkozunk templomainkban, hanem a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye megtette a szükséges lépéseket; Kovács Gergely érsekké történő kinevezése óta Cristiana Marinelli a szentté avatás posztulátora, Obermájer Ervin pedig a viceposztulátora.
Ha nem is kapcsolódik szentté avatási folyamatához, biztosan nem is tesz rosszat annak, hogy az Amerikai Egyesült Államokban is élő és tanuló, immár 79 éves Poór István rendező úgy döntött, játékfilmet forgat Márton Áronról. A korábbi filmjeihez (Kölcsönkapott idő, Cosmic Symphony, A funtineli boszorkány, Eucharisztia) hasonlóan ez is
kisköltségvetésű művészfilm,
amelyet Erdély több helyszínén, többek között Marosvásárhelyen forgattak.
A Márton Áron, Erdély püspöke a néhai egyházfő második világháború előtti, alatti és utáni tevékenységét, valamint bebörtönzését és az azt követő szabadulását dolgozza fel. Az alkotás a játékidő nagy részében Márton Áron szentbeszédeire, elmélkedéseire épül, de emellett képet nyerhetünk belőle a második világháború erdélyieket is érintő történéseiről.
Márton Áron mellett ugyanakkor fontos szerepet kap a szlovákiai Esterházy János és Boldog Salkaházi Sára, akik mindketten határozottan állást foglaltak a zsidókérdésben, és mindent megtettek azért, hogy megmentsék zsidó származású honfitársaikat a deportálástól.
Márton Áron tevékenységét ügyének – elítélésével záruló – tárgyalása és börtönévei keretezik, az ezt megelőző tevékenységét, szentbeszédeit visszaemlékezések formájában kapjuk meg.
A film lassú, elmélkedős történetmesélése egyébként meglehetősen nehézkes, és sokszor elnyújtott, az időnként kakofón zene, az elcsendesülő majd felerősödő háttérzajok pedig rontják a nézői beleélést.
Ugyanakkor, bár ez egy dokumentarista elemeket is tartalmazó játékfilm, konkrét cselekmények, történések nem igazán vannak benne, inkább párbeszédek, elmélkedések alapján kapunk képet arról, hogy épp mi történik, de azt is úgy, hogy azokat miként élték meg a szereplők. Azt, hogy mikor játszódik az adott jelenet, általában a szereplők mondják el úgy, hogy a párbeszéd elején kiemelik, melyik év melyik hónapjának mely napjának történéseit látjuk épp, ami szájbarágóssá, életszerűtlenné teszi az adott jelenet felvezetőjét.
A filmet követő közönségtalálkozón Palatinus Zsolt, az alkotás operatőre elmondta, a szűkös költségvetés egyfajta szabadságot adott nekik, és sokszor az adott helyzet határozta meg a jelenetet. A forgatást egy közös alkotói folyamatként jellemezte, amiből mindenki a legjobb tudása szerint vette ki a részét.
– fejtette ki az operatőr.
P. Soós Kata azt emelte ki, hogy a szűkös költségvetés miatt rendkívül kreatívnak kellett lenni, így például a Márton Áron nyakában lévő kereszt az ő tulajdona, amit néhány éve itt, Erdélyben vásárolt, de
kihívást jelentett a kellékek beszerzése, amiket plébániákról, színházaktól kaptak.
A Márton Áront játszó Papp Tibor azt emelte ki, hogy a rendezőnek nagyon egyedi, nagyon spontán stílusa van, ezért is történhetett meg például, hogy azt a jelenetet, amelyben Márton Áron székelyruhás emberek között van a szabadulását követően (feltételezhetően egy bérmáláson – szerk. megj.), egy falunapon forgatták.
Mint részletezte, az a jelenet nagyon spontán volt, egy rövid felvezetést követően kezdődött el a focipálya közepén, népviseletbe öltözött néptáncosok körében, akiknek a reakciója olyan volt, mintha tényleg egy pap lenne köztük: levették a kalapjukat, őszinte alázattal nyilvánultak meg.
„Ez olyan, mint amikor egy templomban valaki elkezdi mondani a Miatyánkot, és egy idő után mindenki teljesen természetesen folytatja” – fogalmazott a Márton Áront játszó színész, hozzátéve, hogy a legnehezebb dolog az volt, hogy ez a jelenet ne forduljon ki önmagából, ne legyen a saját karikatúrája, hiszen akkor elveszítette volna a szakralitását.
A film nagy részét kitevő liturgikus szöveg kapcsán elmondta, megértést igényelt a megtanulása, hiszen ahhoz, hogy át lehessen adni, szükség volt egyfajta liturgiai előfeltételezésre, hogy érthetően lehessen átadni a befogadónak.
A rendező spontaneitásáról Palatinus Zsolt egy másik anekdotát is megosztott: az adott forgatási napon nem volt egy második színészük az Esterházy János-jelenethez, erre Poór István elment a bankba pénzt kivenni, és egy banki alkalmazottal tért vissza, akiről egyébként kiderült, hogy amatőr színész, így ő játszotta el azt az embert, akihez Esterházy beszélt. De volt olyan templomi jelenet is, amit egy keresztelő után vettek fel, amikor Poór István azt mondta, akkor
itt most tíz perc múlva forgatás lesz, aki akar, maradhat,
így többen is ottmaradtak a padokban, és lélegzet-visszafojtva vettek részt az adott jelenetben, mivel a hangra nagyon kellett figyelni.
A filmben szerepet kapott egy marosvásárhelyi holokauszttúlélő is, akinek a saját versét olvasták fel az alkotásban – erről Palatinus Zsolt elmondta, eleinte nem tudták, miként illesszék be a filmbe, de végül megkapta a helyét Salkaházi Sára történetében, akinek a vértanúsága is a cselekmény részét képezi.
A közönségtalálkozó végén az egyik néző kritikaként megfogalmazta, hogy sokkal autentikusabban is el lehetett volna készíteni ezt a filmet, felvéve a kapcsolatot a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekséggel, és
a székesegyházban vagy épp Márton Áron egykori irodájában, az ő megmaradt, személyes használati tárgyaival is forgathattak volna.
A készítők erre reagálva elmondták, ez egy művészfilm, amiben a sajátos alkotói szabadság érvényesült, és a rendező, Poór István akarta ilyennek a filmet, amiben a sajátos, rá jellemző megoldások kaptak helyet.
