Sokféle előítélet van az erdélyi magyarok román nyelvtanulásával kapcsolatban, ilyen az is, hogy sok magyar nem akar megtanulni románul – kezdte a telt házas, két nyelven zajló panelbeszélgetést Rotaru Daniel román nyelv és irodalom szakos egyetemi hallgató, az MCC diákja. Erre reagálva Kovács Karola nyelvész elmondta, hogy
a román nyelv rendszerszintű hatékony elsajátításának egyik nagy akadálya abból ered, hogy különböző sztereotípiákat éltetünk magunkban.
„Ennek vannak gyökerei a saját múltunkból, a szüleink generációjából, de nem kifejezetten állnak meg ezek a lábukon. Az egyik ilyen tévhit az, hogy a magyar anyanyelvűek nem fognak sosem megtanulni igazán jól románul. Ezzel a gond, hogy nem differenciál, hiszen
teljesen más a román nyelvet megtanulni udvarhelyiként vagy aradiként.
Más a nyelvi szocializációs közeg, amiben felnő az ember, és ebben az esetben beskatulyázzuk az egyént. Tény, hogy az identitás szorosan összefügg az anyanyelvvel, de én attól nem leszek kevésbé magyar, ha tudok románul.
A kölcsönösség léptékével kell szemlélni ezt a problémát, hiszen amellett, hogy elvárjuk a magyar közösségtől, hogy egyéni és társadalmi szinten is elsajátítsa a román nyelvet, várhatunk a román közösségtől is bizonyos kölcsönösségeket, például Marosvásárhelyen, ahol ez releváns kérdés” – vázolta Kovács Karola.
Bakk-Miklósi Kingát pszicholingvisztikai szempontból és anyaként gyakorlati szempontból is érdekli a kérdéskör. A szakember 2008-ban doktorált a kétnyelvűség témakörében, abban az évben szülte gyerekét is, és
már akkor tudta, hogy ha valaki segítségét fogja kérni a gyerekfelügyeletben, akkor az egy román néni lesz, aki megszólal magyarul is, amíg a gyerek otthonosan mozog a román nyelvben, de utána románul beszél vele.
„Másodnyelvről van szó, és nem második nyelvről, mert a mi esetünkben van egy prioritás a román nyelvvel szemben. Erdélyi magyar kétnyelvűnek tartom magam, aki nagyon jól érzi magát ebben a kétnyelvűségben, erre próbálom nevelni a gyerekemet is. A gyerek kisérettségin ugyanannyit írt románból mint magyarból, ez sokat elmond arról, hogy mit hozott otthonról. A románt tanulni, tudni kell, fel sem merült, hogy nem, az itthonmaradásnak ez az egyik feltétele. Az iskolában fontos a rejtett tanterv, amikor viszonyulásból, hanghordozásból, mimikából mondunk el dolgokat. Nem mondjuk el, hogy fúj, de éreztetjük. Ezért volt fontos, hogy olyan valaki legyen a gyerekem mellett, akinek egészséges kötődése van a román nyelvhez, akit pozitív szálak fűznek a román kultúrához” – mesélte a pszichológus saját tapasztalatait.
Mint mondta, a kétnyelvűséget nem érdemes az anyanyelvűséghez hasonlítani. Úgy véli, az a nagy bajunk itt Erdélyben, hogy úgy próbálunk román nyelven beszélni, ahogy magyarul beszélünk, de ez nem jön össze, hisz mindig kiderül, hogy magyarok vagyunk, ami viszont nem probléma. A kétnyelvűségen belül is vannak kategóriák:
vannak a domináns kétnyelvűek, akik jobban tudják a magyart, és hozzánő a román, de vannak akik kiegyensúlyozottan beszélik mindkét nyelvet, mert vegyes családban nőttek fel.
Nem szabad összetéveszteni az identitás kérdését az anyanyelv kérdésével. Itt Marosvásárhelyen sok probléma abból fakad, hogy azt hisszük, azzal, hogy a románt jól tudjuk, akkor valamit feladunk az identiásunkból – hangsúlyozta Bakk-Miklósi Kinga.
Ezzel szemben Bethlendi András kisebbségjogászként fontosnak találja, hogy az egyéni utakat ne értsük félre, ne higgyük, hogy azok önmagukban rendszerszintű megoldást is jelentenek. „Nem lehet mindenkinek kijelölni feladatként, hogy találjon megfelelő román nyelvű dadát.
– érvelt a jogász. Hozzátette, az állam nyelvét megtanulni nem kötelezettség, hanem egy jog, és a román állam vállalja, hogy megtanítja ezt a nyelvet az állampolgárainak, amivel boldogulnak a társadalomban. Ha a román közoktatás ezt nem tudja felkínálni, akkor az egy probléma. Úgy véli, hogy elhibázott önhibáztató narratíva azt felerősíteni, hogy a magyarok hibája Székelyudvarhelyen, hogy nem tanulnak meg románul a közoktatásban. Meg kell tudni tanulni románul a közoktatásban úgy, hogy ez később ne jelentsen akadályt. Rotaru Daniel úgy véli, hogy
a romántanár a diák „szövetségese” kell legyen, és a diák érdeklődési körének megfelelő román oktatásra van szükség ahhoz, hogy kulturális nyitottságot és érdeklődést mutasson a diák.
Bogdan Rațiu román szakos tanár az iskolát egy kulturális közegnek tartja, ahol egymásra hatással vannak a szereplők, és nem egy olyan helynek, ahol csak a képességeinket fejlesztjük. „Mielőtt a Bolyai Farkas Gimnáziumban tanítottam volna, nem láttam semmilyen különbséget a magyar és a román gyerekek között. Gyerekként a tömbház mögött ugyanúgy játszottam Kingával és Raduval is. A Bolyaiban pár hónap után vettem észre a különbséget. Otthon mindig arra neveltek, hogy
Az interkulturalitást tehát otthon és a tömbház mögött tanultam meg. Amikor elkezdtem tanítani és találkoztam azzal a hozzáállással, hogy nem akar valaki megtanulni románul, nem kezdtem el vitatkozni, elfogadtam. Vannak diákok, akik vegyes családból jönnek, nekik másképpen kell tanítani, magasabb elvárásokat kell támasztani feléjük, mert képesek rá. Az osztályok vegyesek,
– utalt a romántanár a magyar diákok román nyelvhez való hozzáállására.
Kovács Karola kutatásában három hasonlóan többnyelvű régióra fókuszált – Finnországra, ahol a svéd hivatalos nyelv, 5-6 százalék körüli a svéd anyanyelvűek aránya, továbbá az olaszországi Dél-Tirolra, ahol nagyszámú német nyelvű lakosság él, illetve Spanyolországban Baszkföldre.
„Nem vagyunk egyedül ebben a helyzetben, máshol kitaláltak már olyan rendszert, ahol az ő kontextusukban jól működik. Nem hibátlan, de eredményesebb, mint jelenleg a miénk.
Mi itt nagyon hagyatkozunk a 2011-es oktatási törvényre, ami nagyon jó, innovatív, de máshol számtalan intézmény is segíti a tanárok munkáját: tankönyv-fejlesztés, diákok monitorizálása, szakmai programok szervezése diákoknak, tanároknak. Legalább öt-hat intézmény azzal foglalkozik, hogy miként tudják segíteni a diákok és tanárok munkáját. Ha érdekel a másik kultúrája, akkor pozitívan viszonyulunk a másikhoz. Sokat segít a visszajelzés abban, hogy legyen több bátorságunk megszólalni. Ez a másik hiányosság itthon:
– véli Kovács Karola saját kutatásaira alapozva.
Bogdan Rațiu meggyőződése, hogy egy nyelvet úgy lehet jól elsajátítani, ha megvan a megfelelő szókincsünk. Nagyon lemaradott tantervek alapján tanulnak a diákok, az általános iskolás, de főleg a középiskolás tanterv legalább húsz-harminc évvel van lemaradva – véli a romántanár. Arra a kérdésre, hogy milyen gyakorlati módszerei vannak az óráin, elmondta, odateszi diákjait, hogy memorizáljanak, és rövid mondatokban fogalmazzák meg mondandójukat.
– fejtette ki Bogdan Rațiu.
Bethlendi András felhívta a figyelmet arra is, hogy komolyabb erőbefektetést jelent a kisebbség számára a román nyelv elsajátítása. „Ha belegondolunk, hogy hány órát töltünk el a román nyelv tanulásával a közoktatásban, és még ehhez hozzáadódik az önként befektetett energia (románul olvasunk könyvet, sajtót stb), ez idő alatt csomó mindenben tudnánk fejlődni. De
– mondta a jogász, aki azt is kiemelte, hogy mekkora nyelvi szorongást tud kiváltani az emberben az, ha érzi, hogy nem tud felzárkózni az elvárt nyelvtanulási ritmushoz.
Hangsúlyozta, soha nem élt a román és magyar közösség ilyen jól együtt az elmúlt száz évben, mint most, a kisebbségi jogaink tekintetében sem volt ilyen tágas és kényelmes a mi életünk.
„Vannak intézmények, ahol sikerül három nyelven kommunikálni, de problémás az, hogy például Kolozsváron a csak románul és angolul van kiírva az, hogy merre van a magyar színház. Ha a mi viszonyunk más kell legyen a románhoz, mint az angolhoz, akkor elvárható az is, hogy a románok viszonya legyen más a magyarhoz, mint az angolhoz. Mert ez méltányossági problémákat vet fel a helyi lakosság felé.
– emelte ki az MCC kisebbségjogásza.
Következtetésképpen Bogdan Rațiu elmondta, szükség van valódi oktatási közösségekre, ahol a tanárok megosztják egymással tapasztalataikat az általános iskolától a középiskoláig, hogy ne legyenek szakadékok a szintek között, hogy legyen következetesség az elvárt készségekben és normákban. Továbbá fontos, hogy
ne magyarul beszéljenek a pedagógusok román órákon.
„A magyar tagozaton tanító román tanárnak pedig meg kell értenie, hogy az nem jelent visszalépést a pályáján, ha magyar tannyelvűeket tanít, hanem többletet jelent, mert folyamatosan újra felfedezi önmagát. Rengeteg tananyag és kézikönyv áll a diákok rendelkezésére, de fontos, hogy a szülő és a tanár igazi partnerek legyenek.
– összegezte a román szakos tanár.
Kovács Karola következtetése: jó volt végre Marosvásárhelyen is beszélni erről a provokatívnak hangzó kérdésről. De újraformálná azt:
Nem arról van szó, hogy a magyarok nem tudnak megszólalni románul, hanem arról, hogy a magyarok elvárják a legmagasabb szintet maguktól. Azt mondják, hogy akkor tudok románul, ha hiba nélkül tudok. Erre reflektált Bethlendi András is, aki szerint
mi, magyarok is gátoljuk magunkat és egymást a román nyelv megismerésében, egymást is negatívan ítéljük meg, ha nem szólalunk meg tökéletesen románul.
„Van felelősség a többségi társadalmon és az államon, hogy hogyan tanulunk meg beszélni románul, de van rajtunk is felelősség. Megengedőbbek kell legyünk magunkkal, hogy bátran hibázzunk, a lényeg, hogy jó szándékkal és bátran beszéljünk” – vonta le a következtetést Bethlendi András.
