Gyergyói szalmapityókát ország-világnak

Gyergyói szalmapityókát ország-világnak

Gyergyó térségében korábban sosem rendeztek olyan rangos mezőgazdasági és élelmiszeripari szakmai találkozót, mint amilyen szerdán volt Gyergyóalfalu határában a Baradi Agro vállalat telephelyén, vagyis az új krumplitárolók között. A Romániai Burgonya- és Cukorrépa-kutatási és Fejlesztési Intézet, valamint a Romániai Burgonyaszövetség itt tartotta meg a Burgonya Zöld Napja elnevezésű szakmai találkozót, amely már a 47. kiadás volt. A rendezvényen szakterületük jelenlegi legfontosabb kérdéseiről értekeztek, például Aurel Badea, a Mezőgazdasági és Erdészeti Tudományok Akadémiájának alelnöke, Romeo Soldea, az Országos Növényvédelmi Hatóság vezérigazgatója vagy Elena Tatomir, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztérium agrárpolitikai igazgatója.

Számos, az agráriumban érdekelt vállalkozás is megjelent a találkozón, bemutatva a termékeit (gépeket, berendezéseket, növénykezeléshez szükséges egyéb termékeket), a szervezők szerint többen, mint a korábbi alkalmakkor. Ami viszont legalább ennyire fontos,

eljöttek a gazdák is az ország minden tájáról, hogy megismerhessék a gyergyószéki modern beruházásokat.

Az új agráripai létesítményeket és terveket Kari Attila, a gyergyószéki élelmiszeripari fejlesztések szakmai igazgatója és Bodó István, a Baradi Agro kereskedelmi igazgatója mutatták be.

Amint Kari Attila a Székelyhonnak elmondta, nagyon fontosnak tartják, hogy a szakmai szervezet felkérésére a találkozó házigazdái lehettek, és az ehhez kapcsolódó bemutatkozási lehetőség is fontos számukra, hiszen a farmerek személyesen is megismerhetik az itteni beruházásokat, láthatják a technológiai színvonalat, és ez a tapasztalat számukra is döntő jelentőségű lehet. Eddig a korszerű pityókatárolók Hargita és Kovászna megyei gazdákkal működtek együtt, de más megyékben is volna igény erre a szolgáltatásra. A gyergyószéki vállalatok nyitottak is erre, hiszen idén 43 ezer tonna, jövőre 80 ezer tonna, utána pedig évi 100 ezer tonna burgonyát szeretnének feldolgozni. A legnagyobb részét a hamarosan megnyíló gyergyóremetei feldolgozóüzemben, ahol

gyorsfagyasztott hasábburgonyát állítanak majd elő, és ezzel a keresett termékkel célozzák meg a világpiacot.

A hamarosan nagyüzemi módon készülő „szalmapityókát” a helyszínen is megkóstolhatták a résztvevők.

Barti Tihamér, az RMDSZ gyergyószéki szervezetének elnöke is arra biztatta a résztvevő mezőgazdasági vállalkozókat, hogy vegyék igénybe az alfalvi tárolók által biztosított kapacitásokat. Rámutatott, a pityókatárolók működésének első éve igazolta, hogy érdemes Gyergyóban ilyen létesítményekbe beruházni, hiszen a felmelegedés ellenére még mindig

az ország egyik hideg pontjának számít a térség, és ennek köszönhető, hogy itt 15 százalékkal olcsóbb a megfelelő tárolási hőmérséklet biztosítása, mint az ország más részein.

Ugyanakkor arra is rámutatott, hogy az energiabiztonság szempontjából is ideális helyen valósultak meg ezek a fejlesztések, hiszen Hargita megyében csak Gyergyószéken létezik 220 ezer voltos transzformátorállomás.

A rendezvényen jelen volt Romfeld Zsolt, a Hargita Megyei Mezőgazdasági Igazgatóság vezetője, aki a szakmai találkozó programjai közül a tárolók mellett található kísérleti parcella ismertetésének a fontosággát emelte ki. Itt kilenc, a piac által igényelt burgonyafajtát ültettek ebben az évben, hogy megállapíthassák, Gyergyó klímáját és meteorológiai adottságait figyelembe véve melyek azok a fajták, amelyeket leginkább érdemes termeszteni, azaz melyik hoz több termést és nyilván jövedelmet. Ennek következtetései az itteni pityókatermesztés alakulását is meghatározzák a következő évekre.

Please follow and like us:
Pin Share