Ha ma örökbefogadna egy aranyos kiskutyát, délutánig van lehetősége erre

Ha ma örökbefogadna egy aranyos kiskutyát, délutánig van lehetősége erre

Az örökbefogadási akció reggel tíz órakor vette kezdetét. A Sepsi Value Center első bejáratával szemben, a parkolóban már reggel gyülekeztek az állatmentő egyesület tagjai, együtt négy kis kutyakölyökkel, akik egyből elvarázsolták a felnőtteket, a gyerekeket pedig méginkább. Később

a szépmezői menhely védettjei is megérkeztek, köztük virgonc, de félénk, szeretetre éhes ebek is.

Igyártó Nándor, a Justice for Animals állatmentő egyesület elnöke elmondta:

mindent megtesznek azért, hogy mentettjeik otthont találjanak.

Nem tétlenkednek azonban a hosszú távú megoldások keresését illetően sem, az utóbbi időszakban a közigazgatási szervek figyelmét is próbálták megragadni. Nándor hivatalos levélben fordult a helyi önkormányzatokhoz, a Kovászna megyei önkormányzathoz és a kormányhivatalhoz is, amelyben a túlszaporodásról, annak következményeiről és megoldásairól ír, elsősorban az ingyenes ivartalanítás lehetőségéről.

Jogszabályokkal alátámasztva emlékeztette benne az intézményeket, hogy lépniük kell, erre törvény kötelezi őket.

Ez már több mint két hónapja volt, választ nem kapott a levelekre, ezért személyesen fordult a prefektúrához. A kormányhivataltól azt a választ kapta, hogy levelét továbbítják a Kovászna Megyei Állategészségügyi Igazgatósághoz, ennyit tudnak csak tenni.

A megyei önkormányzat ezzel szemben találkozóra hívta az egyesület elnökét szeptemberben, ennek következményeiről csak a későbbiekben tud beszámolni.

A háromszéki, helyi önkormányzatok közül egyik sem válaszolt.

Amíg a hosszú távú megoldáson és annak kivitelezésén dolgoznak, aktívan tesznek azért, hogy mentett kutyáik végre szeretetteljes otthonba térjenek haza.

Mindenkit várnak tárt karokkal és persze barátságos négylábúakkal délután 15 óráig.

Please follow and like us:
Pin Share