Így lett egy ütközésből több – megkaptuk a szejkei baleset rendőrségi részleteit

Így lett egy ütközésből több – megkaptuk a szejkei baleset rendőrségi részleteit

A Hargita megyei rendőrség közlése szerint a baleset délután fél öt körül történt. Az előzetes vizsgálatokból az derült ki, hogy egy 73 éves, külföldi állampolgárságú nő a 13A jelzésű országútra kitérve – eddig tisztázatlan okokból – összeütközött egy 45 éves, nyikómalomfalvi férfi által vezetett személygépkocsival, amely Székelyudvarhely felől Farkaslaka irányába tartott.

Az ütközés következtében a férfi autója átsodródott az ellenkező irányú sávra, ahol összeütközött egy 70 éves, Maros megyei férfi által vezetett gépjárművel, amely ezután nekicsapódott az úttesten kívül parkoló teherautónak – tájékoztatott a Hargita megyei rendőrség sajtóosztálya. Hozzátették, a nyikómalomfalvi férfi, valamint a Maros megyei sofőr és az autójában ülő 53 éves női utas megsérült, őket orvosi kezelésre kórházba szállították.

Mindhárom gépjárművezetőt alkoholszondával tesztelték, amelynek eredménye szerint egyikük sem fogyasztott alkoholt. A forgalom körülbelül fél óráig váltakozva, egy sávon haladt. A rendőrök még vizsgálják a baleset okait és körülményeit.

Please follow and like us:
Pin Share