Újra régi pompájában tündököl a volt királyi járásbíróság és fogda Nyárádszeredában. A település első emeletes épülete 1908-ban épült, katonakórházként is működött.
A B-kategóriás műemléképületnek az évek során több rendeltetése volt, többek között árvaház is működött benne, de pár évig a helyi középiskola osztályainak is helyet adott.
Most a város egyik legszebb, legimpozánsabb épülete lett – a helybéliek és a vendégek szerint is.
Tóth Sándor nyárádszeredai polgármester büszkén szólt az egybegyűltekhez, kiemelve: sokat dédelgetett terve volt az inkubátorház létrehozása, hosszú, kanyarokkal teli út vezetett az avatásig. Úgy értékelte, hogy nagy tapsot érdemelnek a kollégái, akik nélkül ez a terv nem valósulhatott volna meg. Felidézte a Bocskai-tervet, amely alapján az utóbbi tizenkét évben dolgoztak.
– értékelte a városvezető, aki azt is elmondta, hogy már hat lakója van az épületnek, és jó reményekkel tekintenek a hamarosan épülő autópálya irányába is, ami érinteni fogja a várost, és amelynek vonzáskörzetében egy ipari parkot szeretnének létrehozni.
Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke köszöntő beszédében a választások fontosságáról beszélt, jó választásként értékelve azt, hogy
a helyi közösség felújította az épített örökségként kapott régi ingatlant. Jó választásnak nevezte azt is, hogy a felújított épületbe vállalkozókat hívtak.
„A fejlődéshez elengedhetetlen a gazdaság fejlesztése. A választások meghatározóak, az életerős közösségnek akkor van lehetősége építkezni, ha tudja az irányt, és halad előre az úton.
– fejtette ki Kelemen, hozzátéve, hogy az RMDSZ továbbra is oda fog figyelni a kistelepülések fejlesztésére, hiszen nemcsak a nagyvárosokat kell fejleszteni, hanem a hagyományokat őrző kistelepüléseket is.
Fekete Árpád Zsombor, az inkubátorház adminisztrátora – miután átvette az épület kulcsát a város polgármesterétől –, néhány szóban értékelte a beruházást.
Az épületben első körben 18 cégnek tudnak irodát, fejlődési lehetőséget biztosítani, hatan már beköltöztek, hárommal jelenleg tárgyalnak.
Megtudtuk, hogy már több képzést tartottak, hasznos tanácsokkal látva el a fiatal vállalkozókat. Van még hely, várják a cégeket, Nyárádszeredából és környékéről, de nemcsak.
A tűző napon tartott megnyitón felszólalt Simion Crețu, a Központi Fejlesztési Régió vezetője és Péter Ferenc, a Maros Megyei Tanács elnöke is, akik nagyra értékelték az inkubátorház megnyitását, és kijelentették:
Nyárádszereda egy remek, élhető kisváros.
A hivatalos rész után a helybéliek és vendégeik meglátogatták a felújított épületet, amely méltán vált a település egyik legpatinásabb ingatlanjává.