Japán vasak seregszemléje Kézdivásárhelyen – videóval

Japán vasak seregszemléje Kézdivásárhelyen – videóval

Hétévégén a harmadik, Kézdivásárhelyen második alkalommal szervezte meg a japán autók, illetve tulajdonosaik találkozóját a 2016-ban alapított Table Japoneze (Japán Vasak) blog szerkesztője, Tudor Triponescu. A kétnapos rendezvény során

130 autóra lehetett rácsodálkozni, amelyeket előzetesen közel négyszáz jelentkező közül választottak ki előválogatás során.

A megannyi japán márkát képviselő személyautókat, versenygépet, old timereket nemcsak kiállították, hanem driftcsaták és pályaverseny keretében is bemutatkoztak az érdeklődőknek, amelyekhez az európai standardok szerint is az élvonalhoz tartozó fortyogófürdői kartingpálya kitűnő feltételeket biztosított. Kartok bőgetése mellett arra is nyílt lehetőség, hogy aki akarja, szimulátor segítségével átélhesse egy igazi versenyautó vezetésének élményét.

Az utcai autók annak függvényében kaptak engedélyt a részvételre, hogy egyediségükkel mennyire tűntek ki a tucatjárgányok közül. A szervező ígérete szerint Kézdivásárhely jövőben is számíthat Saisho Festre, talán már húsvétra sikerül összehozni egy újabb, ezúttal már tematikus találkozót.

Please follow and like us:
Pin Share