Jubiláló házaspárokat ünnepeltek Székelyudvarhelyen

Jubiláló házaspárokat ünnepeltek Székelyudvarhelyen

Mintegy ötven 1964-ben, 1974-ben és 1999-ben házasságot kötő pár jelezte, hogy eljön a polgármesteri hivatal által szervezett eseményre, ám időközben néhányan visszamondták a részvételt, így ennél valamivel kevesebben voltak jelen – közölte a rendezvény kezdetén Katona Zoltán műsorvezető.

Elfogadás, megbocsájtás, szeretet

„Gratulálunk kitartásukért, hűségükért és egymás iránti szeretetükért” – köszöntötte a jelenlévőket Gálfi Árpád helyi polgármester. Mint mondta, a házaspárok példájában testet öltő, a keresztény értékrend szerinti házasságot és családeszményt is ünnepeljük ezen a napon. Rámutatott,

nem véletlen, hogy közvetlenül Szent István napja előtt szervezték meg az eseményt, hiszen az államalapító király 42 évig volt házas, keresztény hiten és értékeken alapuló családban, ezáltal példát mutatva minden házasságban élőnek.

A polgármester hangsúlyozta, a mostani felgyorsult, élményhajhász világban különösen nagy szükség van a jó példára, az értékrend megerősítésére.

„Aki házasságban él, az nap mint nap megtapasztalja, hogy milyen fontos a mindennapi beszélgetés, az egymásnak intézett szavak meghallgatása és elfogadása is. Fontos, de olykor mégsem sikerül, és ekkor van szükség a megértésre, a megbocsájtásra és a mindenen felülkerekedő szeretetre (…)

Az önök élete követendő példa, ugyanakkor bizonyosság is arra, hogy minden gond, baj és nehézség ellenére ki lehet és ki is kell tartani egymás mellett, hiszen csak így lehet igazán teljes a nő és a férfi élete”

– fogalmazott az elöljáró.

Megajándékozták őket

Gálfi Árpád szavai után sorra vehették át a házaspárok a falra akasztható imát és a névre szóló emléklapot, amellyel a polgármesteri hivatal kedveskedett nekik. Köszöntésekor a műsorvezető felolvasott néhány gondolatot a házaspárokról, amelyet ők maguk vagy éppen közeli hozzátartozóik fogalmaztak meg. Mindemellett

fényképet is készítettek róluk a hivatal udvarán lévő harangnál, amelyet helyi szokás szerint megkongatnak az újonnan egybekeltek.

A kinyomtatott fényképeket egyébként az elkövetkező napokban vehetik majd át az érintettek az intézmény kapusszobájában.

Az eseményt a Csíkmadarasi Népi Zenekar előadása színesítette.

Please follow and like us:
Pin Share