Kinyitják az ajtót, de a lehetőséggel élni is kell – tanévnyitó a BBTE sepsiszentgyörgyi tagozatán

Dr. Fosztó Mónika intézményvezető köszöntötte a hallgatókat, akik közül legtöbben az üzletigazgatási tanszéken tanulnak idén, összesen 222-en; 34 hallgató, közülük 10 elsőéves teszi ki a környezettudományi és környezetmérnöki kar diákságát; a politika, közigazgatás és kommunikációtudományi karon pedig, ahol csak harmadév van, 26 hallgató tanul.

Az igazgató után a karok vezetői kaptak szót: először dr. Szabó Tünde, az üzletigazgatási tanszék vezetője lépett a mikrofonhoz, hangsúlyozva,

legyünk kíváncsiak, legyünk lelkesek!

Dr. Antal Noémi programfelelős kifejezte örömét, hogy végre élet költözött az egyetem hatalmas épületébe, és azzal biztatta a hallgatókat, hogy együtt, közösségben minden adódó nehézséget áthidalnak majd.

„Mi kinyitjuk az ajtót, de a lehetőséggel élni is kell” – mutatott rá a külföldön végzett gyakorlat lehetőségeire, de arra is, hogy

a tanulás folyamatában előrehaladva milyen szépen feltárulkoznak az összefüggések.

Dr. Botos Attila, a közigazgatási kar programfelelőse a maga során kiemelte, karriert építeni csak tudás árán lehet, magasan képzett fiatalokra, vezetőkre van szükség az állam szolgálatában.

Meghívottak is felszólaltak

Az évnyitón meghívottként vett részt Debreczeni László adótanácsadó, aki bemutatta, hogyan változott meg az utóbbi évtizedben a szakma, valamint milyen lehetőségekkel lehet élni az általa vezetett cégnél a gyakorlatra jelentkező vagy éppen frissen végzett hallgatóknak.

A megnyitó másik meghívottja Csákány László, a Szemerja-Görgő Közbirtokosság elnöke volt, aki számokkal is bizonyította: az erdőnek, a fáknak az ipar számára szolgáltatott faanyag értékén kívül még számos haszna van a társadalom számára.

Csak néhányat emelünk ki az általa elmondott adatokból: egy ötvenéves fa egy vegetációs ciklus alatt 7000–7500 liter vizet tisztít meg, a városkörnyéki erdők pedig 3,5 millió litert, többet mint a Kovászna megyei Közművek egy évben, míg egy hektár erdő egy évben 70 tonna szennyezőanyagot köt meg.

Please follow and like us:
Pin Share