Kiszámíthatatlanok a reptéri késések, Marosvásárhelyen enyhíteni próbálnak a gondokon

Kiszámíthatatlanok a reptéri késések, Marosvásárhelyen enyhíteni próbálnak a gondokon

Gyakorlatilag nem telik el úgy nap, hogy ismerőseink, barátaink – vagy mi magunk – ne szembesüljünk a repülőgépek késésével, rosszabb esetben járatok törlésével. Nagy visszhangot kapott, amikor a Németországba, az éppen zajló labdarúgó Európa-bajnokság egyik focimeccsére készülő focidrukkerek lekésték a mérkőzést, mert a budapesti reptérről jelentős késéssel szállt fel a gépük.

De az elmúlt napokban Marosvásárhelyen is volt példa arra, hogy teljesen töröltek egy Budapest felé tartó járatot, vagy jelentős késéssel indultak a gépek. A nyaralások csak most kezdődnek, így joggal aggódik mindenki, aki repülővel szeretne eljutni a szabadsága helyszínére.

Korlátozott felületeken próbálnak mindent biztosítani

Peti András, a Transilvania Nemzetközi Repülőtér igazgatója a Székelyhonnak jelezte, hogy a járatok indulása, érkezése, késése, illetve törlése nem tartozik az ő hatáskörükbe, így nem tud érdembe erről beszélni. Azt azonban kijelentheti, hogy ezek hátterében egy összetett folyamat áll.

Ami tőlük függ: olyan körülményeket biztosítani a repülőgépeknek, hogy azok zavaratlanul tudjanak megérkezni és távozni a marosvásárhelyi repülőtérről.

Ilyen szempontból a vásárhelyi légi kikötő mindenféle eszközzel, berendezéssel rendelkezik, ami esőben, ködben is szükséges a le- és felszálláshoz.

„A jelenlegi korlátozott felületeken, hiszen mint ismert, éppen bővítés alatt van az utasterminál, próbálunk az utasoknak is megfelelő körülményeket biztosítani. Légkondicionált termeket, internetelérhetőséget és áramellátást biztosítunk, hogy telefonjaikat, táblagépeiket tölthessék.

A reptéren elegendő víz, üdítő és falatozni való áll a rendelkezésükre, így késés esetén is biztosítani tudják maguknak a legszükségesebbeket.

A marosvásárhelyi Kultúrpalota elől a reptérre induló buszjáratok is folyamatosan közlekednek, lehetőségeikhez mérten bevárják a késéssel érkező járatokat, hogy beszállítsák Vásárhely központjába az utasokat.”

Peti András egyúttal elmondta, hogy a schengeni követelmények és az átépítés miatt

az utasok szűkösen férnek el a jelenlegi várótermekben, és ez különösen gondot jelent, amikor nemcsak egy járat utasainak kell várakozniuk.

A napokban, egy kedvezőtlen egybeesés folyamán hétszáz utas kellett egyszerre a terminálban tartózkodjon, hiszen volt késés, egyik járatot pedig másnapra halasztottak. Megtudtuk, jó hírként, hogy a terminál bővítése nagyon jól halad, így még idén sokkal nagyobb területű váróban tudják majd fogadni az utasokat.

Miért vannak a késések?

A szakértők szerint nagyon sok tényező befolyásolja azt, hogy egy-egy repülőgép időben el tudjon indulni és meg tudjon érkezni a célállomásra.

Elsősorban szükség van a szakszemélyzetre, aki a repülőtereken, a légi irányítótornyokban, de a repülőgépen is kiszolgálja a járatokat, az utasokat. De

befolyásolhatja a járatok pontosságát a repülőgépek meghibásodása, a cserealkatrészek biztosítása, az időjárás – és nem utolsó sorban a légi útvonalat telítettsége is.

A WizzAir fapados repülőtársaság például azzal is indokolta, hogy a budapesti reptérről jelentős késéssel indult az Európa-bajnokságra igyekvő utasokkal teli járata, hogy Németországban a EB miatt telítettek voltak a repterek.

Figyelni kell és kártérítést kérni

A közösségi hálókon az utasok rendszeresen beszámolnak arról, hogy mikor melyik járatuk mennyit késett, és mit tettek. Többen ajánlják, hogy legyen mindenkinek egy B-terve, készüljön fel előre, hogy ha végleg törlik a gépét, akkor mivel tud a célpont felé utazni.

Például a Marosvásárhelyről Budapestre igyekvőknek buszjáratokat ajánlanak, amelyek menetrend szerinti közlekednek Vásárhely és a magyar főváros között. A gyakran utazok szerint

késés, járattörlés esetén mindenképp kártérítést kell kérni a repülőgép társaságtól,

de van egy AirHelp nevű oldala is, amely közbenjár a porul járat utasok érdekében.

A különböző járatok indulását és érkezését követni lehet a marosvásárhelyi reptér honlapján, vagy ezen a honlapon, bejelölve a járat számát.

Please follow and like us:
Pin Share