Kutatással igazolták: a Vibe a legfiatalabb korosztály fesztiválja

Kutatással igazolták: a Vibe a legfiatalabb korosztály fesztiválja

Mi foglalkoztatja manapság az erdélyi magyar fiatalokat, hogyan viszonyulnak a politikához, milyen zenét hallgatnak, illetve milyen jövőképpel rendelkeznek – ezekre a kérdésekre reflektált a kutatásról szóló beszélgetés során Szabó Júlia szociológus, Rés Konrád Gergely fesztiváligazgató és Geréd Imre moderátor, az YZ Intézet egyik alapítója is a Kolozsvári Magyar Napok szerdai napján, az Ifjúsági Udvarban.

A beszélgetést részletező közlemény szerint az idei kutatás különlegessége, hogy nemcsak kérdőíves felmérést, hanem fókuszcsoportos beszélgetéseket is magában foglalt, így átfogóbb képet ad a fiatalok gondolkodásáról.

Nőtt az átlagéletkor, változott a zenei ízlés

A bemutatott adatokból kiderül, hogy a marosvásárhelyi fesztivál közönségének átlagéletkora 2024-ban 20,4-ről 21,8 évre emelkedett, de a Vibe ezzel együtt is az egyik legtöbb fiatalt megmozgató fesztiválnak számít Romániában.

A fesztivál résztvevői elsősorban a pop, a drum and bass, a rap és az elektronikus zenei műfajokat kedvelik, míg a rock – például az egykori Félsziget fesztiválhoz viszonyítva – jelentősen visszaszorult.

Rés Konrád Gergely kifejtette, a Covid világjárvány óta átalakultak a fiatalok zenehallgatási szokásai, új előadók jelentek meg és váltak pillanatok alatt népszerűvé, mindez alapjaiban változtatta meg a fesztiválszervezést is.

Több fesztivál visszaesést tapasztalt a résztvevői számokat illetően, a Vibe azonban sikeresen alkalmazkodott, sőt, növekedni is tudott, miközben 2023-ról 2024-re a produkciós költségek és a zenekari tiszteletdíjak is jelentősen megugrottak.

A tájékoztatás szerint a résztvevők egyre inkább értékelik a nappali programokat, amelyek személyes fejlődésre is alkalmat adnak.

A fesztiválról szóló tapasztalatok alapvetően pozitívak; a visszatérők szerint az évek során előnyére változott a hangulat, amit a felszabadultsággal, a szabadsággal és a közösségi élménnyel jellemeztek.

Az is kiderült, hogy fiatalok politika iránti érdeklődése minimális, de említésre méltó, hogy a tavalyhoz képest 10 százalékkal többen válaszolták azt, hogy foglalkoztatja őket a politika.

A kutatás során megkérdezett fiatalok egyhangúan optimisták a személyes életterveik megvalósulása tekintetében, viszont aggódnak az olyan széles rétegeket érintő problémák miatt, mint például az alkohol- és drogfogyasztás, illetve a dohányzás.

Az anyagi nehézségek, a céltalanság és a bizonytalan jövő kiemelt problémaként jelentkeznek a fiatalok körében.

A kérdőíves kutatás 352 fős, rétegzett mintavétellel készült, három fókuszcsoportos beszélgetéssel kiegészítve.

Please follow and like us:
Pin Share