Legalább 160 munkahely szűnik meg az ősz első felében Hargita megyében

Legalább 160 munkahely szűnik meg az ősz első felében Hargita megyében

A székelyudvarhelyi bútoriparban májusban kezdődött tömeges leépítés, és amint a nehéz helyzetbe került vállalat arról korábban bejelentést tett a megyei munkaerő-elhelyező és szakképző ügynökségnél, szakaszosan hajtják végre a tömeges elbocsátást.

Mindeddig 100 dolgozójától vált meg a vállalat, és az elbocsátások folyamatosak lesznek, amíg el nem érik a leépítés tervezett mértékét.

Ez azt jelenti, hogy szeptember és október folyamán még további 60 alkalmazottjától válik meg a vállalat – tudtuk meg Jánó Edittől, a Hargita Megyei Munkaerő-elhelyező és Szakképző ügynökség osztályvezetőjétől.

A vállalatnak még vannak kisebb megrendelései, így sorra, a befejezett munkafázisok végén szüntetik meg a munkaszerződéseket – fűzte hozzá.

Maroshévízen egy textilipari cég kezdett tömeges leépítésbe a megrendelések megcsappanása miatt júliustól, azóta 54 dolgozóját bocsátotta el a vállalkozás Bélborban és Maroshévízen.

Amint azt Jánó Edit közölte, a gyár előzetes bejelentése 70 fős leépítésről szólt, így várhatóan még 16 alkalmazottját bocsátja majd el. A tömeges elbocsátásoknak nagyjából azonosak az okai, tudtuk meg korábban az ügynökség osztályvezetőjétől.

Mi a helyzet a csíkszeredai tejgyárnál?

Júniusban robbant a hír arról is, hogy bezárja csíkszeredai gyárát a Lactalis tejfeldolgozó és elbocsátják az üzem mind a 95 alkalmazottját. Kezdetben erről még nem küldtek hivatalos értesítést a megyei munkaerő-elhelyező ügynökségnek, de azóta – az előzetes bejelentési kötelezettségre vonatkozó előírásokat betartva – értesítették az intézményt az októberi tömeges leépítésről.

Szeptemberben fogunk kimenni, hogy szóba álljunk az emberekkel arról, hogy milyen elképzeléseik vannak, esetleg szeretnének-e részt venni valamilyen átképzésen”

– tájékoztatott Jánó Edit.

Kevesen találtak munkát az elbocsátottak közül

A tapasztalatuk az, hogy mindeddig meglehetősen kevesen találtak munkát az elbocsátottak közül, illetve az ügynökség által szervezett képzések iránt is mérsékelt az érdeklődés részükről.

A székelyudvarhelyi bútoripari vállalattól elbocsátottak jó része munkahelyet keres, továbbá mintegy 20 százalékuk nyugdíjba menne.

Mindössze hárman érdeklődtek a tanfolyamok iránt, egyikük eladói, a többiek asztalosképzésen vennének részt – tudtuk meg a megyei munkaerő-elhelyező és szakképző ügynökség képviselőjétől. Azt tudni kell, hogy

aki évekig egy bizonyos szakmában dolgozott, annak nagyon nehéz váltani, és idő kell számára ahhoz, hogy el tudjon helyezkedni egy olyan szakmában, amit nem végzett korábban,

de még akkor is, ha a szakmájában maradna, hiszen ki kell képezni az új munkahelyén – fűzte hozzá.

Please follow and like us:
Pin Share