Lehet jelentkezni a következő tanévre a Márton Áron Tehetséggondozó Központba

Lehet jelentkezni a következő tanévre a Márton Áron Tehetséggondozó Központba

A MÁTK-ba idén a 14. életévüket betöltött, de 20. életévüket még el nem erő, Székelyföldön állandó lakhellyel rendelkező fiatalok jelentkezhetnek, akik kiemelkedő tanulmányi eredményekkel rendelkeznek és a művészetek vagy a sport területén jeleskednek. A pályázat alapján kiválasztott, rendszerint középiskolai tanulmányokat folytató diákok Csíkszereda középiskoláiban tanulnak, de nem a városban lakó gyerekek.

A tevékenységek jelentős részének a kollégium épülete ad otthont, de sportpálya, korcsolyapálya, uszoda, templom, polgármesteri hivatal, Csíki Mozi, Csíki Játékszín, valamint a Márton Áron Főgimnázium is helyszínéül szolgálnak néhány tevékenységnek.

A tehetséggondozó központban zajló tevékenységek része a vallásos nevelés, amelynek megfelelően Márton Áron nyomdokán rendszeres heti kollégiumi misét és napi imát tartanak. A pályaválasztást is fontosnak tartják, így a tanulók tudásának, az ismeretanyagokban való jártasságának erősítése is fontos tevékenység, amellyel

céljuk a sikeres egyetemi felvételi.

Ezenkívül hangsúlyt kap a magyarságtudat erősítése is meghívott előadók bevonása, közös nemzeti ünneplés, valamint a hagyományok rendszeres felelevenítése révén. Az egészségtudatot és testtudatot is fontosnak tartják erősíteni, rendszeres testmozgás, sporttevékenységek által, ezenkívül önismereti jellegű kiscsoportos foglalkozásokat is tartanak, amelynek során az identitástudatot fejlesztik, az identitáskeresésben segítenek.

A tehetséggondozó központba a 2024–2025-ös tanévre az erre a célra létrehozott űrlap kitöltésével jelentkezhetnek az érdekeltek.

Please follow and like us:
Pin Share