Magukra hívják a fogyasztóvédelmet

Magukra hívják a fogyasztóvédelmet

A székhelyükön történő fogyasztóvédelmi ellenőrzést, illetve egyéni tanácsadást 2022 novembere óta kérhetik a gazdasági egységek, ezáltal az esetleges hiányosságok, szabálytalanságok miatt kiróható szankciókat is megelőzhetik. A hatóság számára a kezdeményezés azért hasznos, mert általa hatékonyabbá válhat a fogyasztóvédelmi előírások betartása.

A szolgáltatás tulajdonképpen nem egy hagyományos ellenőrzés, hanem inkább helyszíni tanácsadás, amely során

a fogyasztóvédelmi ellenőrök felmérik az adott cégre vonatkozó előírások betartását, és írásban jelzik az esetleges hiányosságokat, anélkül, hogy azok miatt szankciókat alkalmaznának.

Nőtt a szolgáltatás népszerűsége a bevezetése óta, noha nem annyira, mint amennyire szeretné, de így is évente legalább ötven gazdasági egység él a saját kezdeményezésre történő ellenőrzés lehetőségével – tájékoztatott megkeresésünkre Laurențiu Moldovan, a Hargita Megyei Fogyasztóvédelmi Felügyelőség vezetője. Legutóbb épp a múlt héten kaptak ilyen jellegű megkereséseket olyan cégektől, amelyek a csíkszeredai városnapokon is részt vettek, így ezeknél a helyszínen, azaz a városnapokon végezték el az ellenőrzést – mondta.

Érdekes módon nem az élelmiszeripari tevékenységet végző vállalkozások körében a legnépszerűbb ez a szolgáltatás – azok többnyire ismerik a betartandó előírásokat –, inkább a szolgáltatási szektorból kerül ki több cég, amely helyszíni ellenőrzést kér a fogyasztóvédelemtől. Ezek közül is a legtöbb induló vállalkozás – tájékoztatott a szakhatóság megyei vezetője, hangsúlyozva, régebb indított cégek is élhetnek ezzel a lehetőséggel.

Találtak már súlyosabb kihágásokat is

Voltak már olyan vállalkozások a megyében, amelyek az általuk kezdeményezett ellenőrzésnek köszönhetően megúszták a tevékenységük ideiglenes felfüggesztését, tehát találtak már súlyosabb kihágásokat – tudtuk meg Laurențiu Moldovantól. Nem mindenhol vannak tisztában az engedélyeztetési kötelezettségekkel, vagy túllépik azokat a kereteket, amire engedélyt kaptak. Ezekért például már be lehetne ideiglenesen záratni az adott céget, de

ha kihívják a fogyasztóvédelmet, akkor megtudhatják, mit nem csinálnak jól,

mire van még szükségük ahhoz, hogy az előírásoknak megfeleljenek, ráadásul semmilyen szankciót nem kapnak a hiányosságok miatt – mondta el a megyei fogyasztóvédelmi felügyelőség vezetője.

Előfordulhatnak viszont olyan helyzetek, amikor a saját kezdeményezésre történő ellenőrzés során is elkerülhetetlenné válik a cég átmenti bezárása. Ha például egy közétkeztetést végző vállalkozásnál úgy szerelték fel a légkondicionáló berendezést, hogy abból az olaj csöpög az ételekbe, akkor azonnal le kell állítaniuk a működését. „Tehát

ha látom, hogy hatalmas a baj, és akár fél órán belül megbetegedhetnek a vendégek miatta, akkor nem hagyhatom, hogy nyitva maradjon”

– fogalmazott a főfelügyelő. Hozzáfűzte azonban, hogy azok a cégek, ahol ilyen nagy problémák vannak, nem szoktak egyéni ellenőrzést és tanácsadást kérni, noha még így is jobban járnának, mintha egy váratlan ellenőrzés során derülne fény a súlyos kihágásokra, ugyanis azok miatt a bezárás mellett borsos pénzbírságot is kapnának.

A saját kezdeményezésre történő ellenőrzés mellett egyéni tanácsadást is kérhetnek a vállalkozások a fogyasztóvédelemtől. Ez az előbbinél jóval népszerűbb, évente mintegy 200–300 cég él ezzel a lehetőséggel – tájékoztatott Laurențiu Moldovan.

A cégek egy része körében nagy a félreértés a második esélyről

A vállalkozások egy része körében egyébként nagy a félreértés a súlyos kihágások megúszásával kapcsolatban – tudtuk meg Laurențiu Moldovantól. Sokan azt hiszik, jár nekik egy második esély, és bármilyen súlyos törvénysértés miatt is csak írásos figyelmeztetést kapnak első alkalommal.

„Lehet, hogy szándékosan értik félre az előírásokat, és így szeretnék megúszni a szankciókat. Ha például valahol lejárt szavatosságú párizsit árulnak, hiába reménykednek, hogy azt megússzák egy írásos figyelmeztetéssel, mondván, nem tudták, hogy nem szabad lejárt szavatosságú élelmiszert áruba bocsátaniuk” – hangsúlyozta a megyei fogyasztóvédelmi felügyelőség vezetője.

Írásos figyelmeztetést csak tájékoztatási kihágások esetén alkalmaznak: ha például nem helyes vagy nem teljes egy árucímke.

Ilyen esetben kap írásos figyelmeztetést a gazdasági egység működtetője, emellett pedig egy intézkedési tervet is, amely megszabja a szükséges teendőket és azok határidejét. Ha nem orvosolták a hiányosságokat, az utólagos ellenőrzésen már ezek miatt is pénzbírság jár, második alkalommal már nincs rá mód figyelmeztetéssel megúszni.

Hogyan igényelhető az egyéni ellenőrzés?

Azok a vállalkozások, amelyek élnének a helyszíni fogyasztóvédelmi tanácsadás lehetőségével, a Brassói Regionális Fogyasztóvédelmi Hivatalhoz, illetve a Hargita Megyei Fogyasztóvédelmi Felügyelőséghez küldhetnek erre vonatkozó kérést a crpcbrasov@anpc.ro, illetve a reclamații.harghita@anpc.ro e-mail-címekre. A kérelemnek tartalmaznia kell a gazdasági egység azonosító adatait: a cég nevét, a székhelye és összes munkapontja címét (beleértve a raktárakat is), valamint az általuk végzett tevékenységet. További információt a megyei fogyasztóvédelmi felügyelőség telefonszámát (0266 311 702) felhívva kaphatnak az érdeklődők.

Please follow and like us:
Pin Share